Megcsinálták a rugalmas akkumulátort, 5000 százalékkal is meg lehet nyújtani
2024.07.15Kínai kutatók a hajlítható akkumulátorok után rugalmas egységet fejlesztettek, ami a jelek szerint a kapacitását is jól tartja.
Speciális akkumulátort fejlesztettek a kínai Nankingi Egyetem kutatói. Az eszköz rugalmas, és akár 5000 százalékkal is meg lehet nyújtani anélkül, hogy baja esne. A tesztek során az is kiderült, ez a tulajdonsága – rövid távon – nem jelent hátrányt, 70 feltöltési és kisütési ciklus után ugyanis még mindig őrizte a kapacitását.
A nyújtható akkumulátorokra az iparnak hamarosan nagy szüksége lesz. Ahhoz ugyanis, hogy feltekerhető kijelzős telefonokat, vagy rendkívül rugalmas viselhető eszközöket készítsenek a gyártók, szükséges az akkumulátorok forradalmasítása. Korábban kísérleteztek már olyan egységekkel, amelyeket meg lehet hajlítani, de ez általában azt jelentette, hogy a merev részegységek között volt egy olyan rész, ami lehetővé tette ezt. Ezen a megoldáson lépett most túl Venjung Laj, a Nankingi Egyetem kutatója és csapata.
A szakember olyan eszközt akart építeni, aminek minden komponense elasztikus, így az akkumulátor valóban rugalmassá válhat – írja az Interesting Engineering. Ehhez ezüst nanoszálakat, kormot, valamint lítiumalapú katód- és anódanyagokat tartalmazó vezető pasztát vittek fel egy lemezre. Ezután poli-dimetil-sziloxán réteget, egy kontaktlencsék készítéséhez használt rendkívül rugalmas anyagot adtak a pasztához.
A csapat végül nagy vezetőképességű folyadékot és több más olyan komponenst adott az elegyhez, ami nyújtható polimer előállításához szükséges. A réteget ezután fény segítségével szilárdították meg, az eredmény pedig egy olyan eszköz lett, ami nemcsak a töltéseket képes áramoltatni, de nyújtható is. Végül az egész kapott egy védőburkolatot. A fejlesztésről szóló publikációt az ACS című tudományos folyóiratban publikálták.
A kutatók szerint a technológia még nem tökéletes, de az alapok már megvannak ahhoz, hogy a jövőben elő tudják állítani a megfelelő méretű és kapacitású rugalmas akkumulátorokat.
HVG.hu
Kapcsolódó információk
Az időhajlító kvantum-akkumulátorok jelenthetik a jövőt
Elsőre szinte felfoghatatlan, de az energiatárolás jövője a kvantum-akkumulátorokban rejlhet. Ezek az akkumulátorok olyan kvantumjelenségeket használnak fel, amelyek látszólag gúnyt […]
Mik azok a szilárdtest akkumulátorok?
A szilárdtest akkumulátorok olyan típusú akkumulátorok, amelyek szilárd elektródákat és elektrolitokat használnak, szemben a hagyományos lítium-ion akkumulátorokban használt folyékony vagy […]
Ez az akkumulátor a belső égésű motorok legnagyobb híveit is megingathatja
A hatótávolsággal kapcsolatos aggodalom elleni háború folytatódik, mivel egyre több autógyártó mutat be új, ultragyors töltést támogató akkumulátorcsomagokat. Legutóbb a […]
Túlmelegedő HP akkumulátorok visszahívása
A HP azonnali közleményben tudatta az ügyfeleivel, hogy számos 2007 augusztusa és 2008 márciusa között forgalmazott notebookjuk hibás akkumulátorral üzemel, […]