Akkumulátor Blog

Pár év múlva cukor hajthatja a kütyüket

2014.01.25

Keményítőt bont le cukorrá, és a lítiumos akkumulátoroknál is hatékonyabb az új biotelep.

A bioakkumulátor az amerikai Virginia Tech egyetem kutatóinak fejlesztése, amelyet a Nature című tudományos szaklapban mutattak be először. Azonos méret mellett a cukoralapú energiacella tízszer több energiát tud raktározni a jelenleg elterjedt lítiumion-akkumulátoroknál, így jelentősen kibővítheti azok üzemidejét is. Ráadásul elhasználódása után sem maradnak meg mérgező anyagok, alkotóelemei teljes egészében lebomlanak – nyilatkozta a lapnak Y. H. Percival Zhang, a fejlesztést vezető egyetemi docens.

Az eddigi legideálisabb akkumulátor lehet

Az új áramforrásban keményítőt bontanak le lassan és fokozatosan – tizenhárom különféle enzim segítségével – összetett szénhidrátokra, majd egyszerű cukrokra. A lebontáshoz használt enzimeket olyan láncolatban alkalmazzák, amely a természetben egyébként nem fordul elő.

Ennek köszönhetően a folyamat során jelentős mennyiségben szabadulnak fel elektronok, amelyeket az eszközök működtetésére alkalmas energiává lehet alakítani. A levegővel való kölcsönhatás nyomán elinduló, az emberi szervezet anyagcseréjéhez hasonló, ám mesterséges lebontás során egyetlen fő melléktermék, egyszerű víz keletkezik.

Lemerült a mobilom, van nálad édesítőszer?

A Virginia Tech egyetem honlapján publikált ismertető szerint az új energiacella újratöltésekor csak cukrot – pontosabban egy maltodextrin nevű, édesítőszerként használt poliszacharidot – kell hozzáadni a lemerült energiacella életre keltéséhez.

Zhang nyilatkozata szerint az új típusú áramforrás mobiltelefonok, táblagépek és egyéb akkumulátoros eszközök működtetésére is alkalmas, és már három éven belül piacra kerülhet, és a benne alkalmazott anyagok révén várhatóan olcsó lesz. További előnye, hogy a hidrogén- vagy metanolalapú energiacellákkal szemben nem gyúlékony.

origo.hu


Kapcsolódó információk

2013.08.15

Rizzsel lehetnek jobbak az akkumulátorok

A rizs héjából készült anódokkal tízszer nagyobb kapacitású telepek készülhetnek. A jelenleg elterjedt lítium-ion akkumulátorok anódja – amely a telepeknek […]

további részletek
2020.09.25

Megvan a megoldás az elektromos autók akkumulátor kérdésére?

Yi Cui a Stanford Egyetem kutatója dolgozta ki az eljárást amit a következőkben leírok, mindenesetre én érzek néminemű kétségességet a […]

további részletek
2016.02.25

Szupernagy kapacitású akkumulátorokat fejlesztett ki a Sony

A modern okostelefonok egyik évek óta legfájóbb problémájának enyhítésére talált megoldást a Sony. A cég ugyanis kifejlesztett egy olyan új […]

további részletek
2019.07.05

Bebiztosította a Volvo az elektromos autók akkumulátor-ellátottságát

Egy több millió dolláros üzlet részeként a CATL és az LG Chem szállítja majd a telepeket a svéd-kínai gyártónak.A Volvo […]

további részletek