Akkumulátor Blog

Rejtélyes csodaelem

2011.01.14

Már 60. éve működik egy román szerkezet, a Karpan elem. A tudósok egyik felét zavarba ejtő, másik felét kétkedésre késztető találmány múzeumban pihen a látogatók elől elzárva – állítólag nincs pénz arra, hogy kiállítsák.

A Karpan elem évtizedek óta zavarba ejti, vagy épp kétkedésre készteti a mérnököket. A jelek szerint ugyanis egyfajta örökmozgóról van szó, ami viszont fizikai képtelenség – a román mérnök, Nicolaie Vasilescu-Karpen (más források szerint Vasile Carpan) által az 1900-as évek elején feltalált elem, vagy inkább elemmel táplált rendszer ugyanis a prototípus megépítése, azaz 1950 óta működik.

karpan_elem.jpg

Pontos működéséről nem sokat tudni: két sorba kapcsolt galvánelem hajt meg egy apró egyenáramú villanymotort. A motor egy kart mozgat, ami egy kapcsolót kapcsol, mely minden fél fordulatnál nyitja az áramkört, majd a második félfordulatnál zárja azt. A motor sebességét úgy számolta ki Karpan, hogy az elemeknek legyen idejük újratölteni azalatt az idő alatt, amíg az áramkör újra megnyílik. Ennél pontosabban azonban senki sem ismeri a működési elvet, és több alapos vizsgálat során sem sikerült kideríteni, pontosan hogyan és miért működik a rendszer. Igen sokan szkeptikusak a találmánnyal szemben, mert a mozgó berendezésnek már évtizedek óta állnia kéne. A zárt rendszer állítólag 60 éve működik és tartja az 1 voltos feszültséget.

Egyes feltételezések szerint az 1922-ben szabadalmaztatott találmány valamiféle környezeti hőt hasznosító thermoelektromos motor, mások szerint egyszerűen átverésről van szó – a szkeptikusok szerint ezt bizonyítja, hogy a Dimitrie Leonida Nemzeti Technikai Múzeumban őrzött prototípust nem állítják ki. A hivatalos indoklás szerint azért, mert nincs elegendő anyagi forrás a ritka gép megfelelő védelmére. A múzeum igazgatója ehelyett az irodájában tartja az „örökmozgót”.

Forrás: Technet – 2011. január 6.


Kapcsolódó információk

2013.12.25

Szenzációs újdonság az akkumulátorok világában

Miközben az utóbbi évtizedekben az autó egy kerekeken guruló számítógépközponttá alakult, addig az elektronikus rendszerek számára életfontosságú energiát tároló akkumulátor […]

további részletek
2012.12.25

Akkumulátor festékrétegekből

A Rice Egyetem kutatói olyan lítiumion-akkumulátort fejlesztettek ki, amelynek gyakorlatilag minden alkatrésze festés útján kerül a helyére, így bármilyen felületre […]

további részletek
2010.10.31

Sószemnyi akkumulátort terveznek

A hosszútávú cél egy olyan akkumulátor, ami nem nagyobb egy sószemnél.

további részletek
2012.12.31

BatteryInfoView: tudj meg mindent az akkumulátorodról

Bármennyire is vigyázunk az akkumulátorunkra, idővel elveszti az erejét, de addig is tudjunk meg róla minél többet.

további részletek