Akkumulátor Blog

Jön a gyorstöltés új időszámítása

2015.11.05

A Qualcomm nevű, főleg mobil eszközökbe szánt processzorokat gyártó cég sok egyéb mellett az androidos telefonokban található gyorstöltő megoldás fejlesztéséért is felel. Egy friss bejelentés szerint a cég a 2016-ban már elérhetővé teszi a Quick Charge nevű rendszer 3.0-s változatát.

A Snapdragon 820, 620, 618, 617 és 430-as, tehát nagyjából a jövőre a piacra kerülő telefonokba szerelt processzorok mellé elérhető gyorstöltés a gyári adatok szerint egy tök üres akkumulátort 35 perc alatt tölt majd fel 80 százalékra. Az új megoldás lényege, hogy a töltő az aktuális igényeknek megfelelően, 0,2 voltos feszültség-lépcsőkben tudja majd változtatni a töltés mértékét 3,6 és 20 volt között.

A gyártó szerint azzal, hogy az akkumulátor állapotának, és az egyéb tényezők figyelembe vételével megy majd a töltés, az akkumulátorok élettartama is megnőhet. A 3.0-s változat amúgy nagyjából kétszer lesz gyorsabb, mint az első gyorstöltő megoldás volt pár évvel ezelőtt.

index.hu


Kapcsolódó információk

2008.10.14

Tízszeresére növelhető a lítiumion akkumulátorok kapacitása

Nem a Toshiba az egyetlen, mely jelentős áttörést ért el a közelmúltban a lítiumionos akkumulátorcellák területén: a Stanford Egyetem kutatói […]

további részletek
2025.07.15

Örök akkumulátor? – Ezzel a fejlesztéssel olyan sokáig bírja, mint eddig semmi

Kis túlzással örök garanciás akkumulátor születik a tudósok keze nyomán, akik egy új eljárással több mint tízszeresére képesek növelni az […]

további részletek
2016.11.05

Jövőre itt a dupla erejű akkumulátor

Egy újfajta akkumulátor megduplázza a napjainkban használt lítium-ionos telepek által eltárolható energiamennyiséget. Ez azt jelenti, hogy a gyártók az energiatárolási […]

további részletek
2020.01.05

Kína megcsinálta az akkumulátort, amitől jóval tovább bírja egy feltöltéssel a telefon

A kínai Csinghua Egyetem kutatóinak köszönhetően kerülhet a világon először gyártásba a szilárdtest-akkumulátor, amelynek köszönhetően nemcsak a mobil üzemideje, de […]

további részletek