Óriási akkumulátor kerülhet a Nokia 2-be
2017.12.25Úgy tűnik, hogy a Nokia szeretné a jövőben megjelenő okostelefonjaival felidézni egy kicsit a régi 3310-esek korszakát, amikor egyetlen töltés napokig elegendő energiával látta el készülékeinket.
Történt ugyanis, hogy a gyártó következő nagyágyúja, avagy a Nokia 2 – amely korábban már több helyen is felbukkant – most az amerikai FCC listáján is megjelent, az eddig ismert részletek mellett pedig egy kis extrával is szolgált: egészen pontosan az akkumulátor méretével, ami brutálisnak ígérkezik.
A Szövetségi Kommunikációs Bizottság szerint ugyanis a telefonba 4000 mAh-s akkumulátor kerülhet, amihez ráadásul egy a fogyasztás terén nagyszerű Snapdragon 210/212 lapka társul. Ez talán nem a legmodernebb hardver, ellenben a fogyasztás terén olyan határokat léphet át a Nokia, ami korábban talán még senkinek sem sikerült.
Hogy értsétek a nagy meglepődést, a Nokia 8-as, avagy a gyártó jelenlegi zászlóshajója is mindössze 3090 mAh-s akkumulátorral rendelkezik.
androgeek.hu
Kapcsolódó információk
Még fel sem épült, máris bővíteni kell a Tesla gigagyárát
Félkész, de az óriási kereslet miatt bővíteni kell a Tesla nevadai gigagyárát. Három hét alatt 400 ezren rendelték elő a […]
Hogyan használjuk helyesen?
Jellemző hibaforrás, hogy a felhasználók folyamatosan az áramforrásra csatlakoztatva dolgoznak a laptopon. Úgy használják, mintha az egy asztali gép volna. […]
Már készül a hajlékony akkumulátor
Rugalmas lítium-ion akkumulátorcellát mutattak be nemrég Koreában, mely hajlítás hatására nem veszít kapacitásából, sőt élettartamát tekintve is bírja a gyűrődést.
Ez az akkumulátor akkor töltődik, ha te sírsz
A szupervékony akksi elsősorban az intelligens kontaktlencsék áramellátásáért felelne. Ha már gondolatolvasó sapka is létezik, talán annyira nem meglepő, hogy […]
