Lassabban hal meg a Tesla akkumulátora, mint gondolták
2018.08.15A belga és holland tulajdonosokból álló csoport saját autóin végzett mérései azt mutatják, hogy bár az akkucsomagok az első 80 ezer kilométeren elveszítik töltéstároló képességük 5%-át, további 5% elvesztéséhez jellemzően már 300 ezer kilométer lett, ahhoz pedig, hogy az kapacitás 80% alá csökkenjen, jellemzően 800 ezer kilométer használat kell. Ez egyébként mintegy 350 Model S és Model X használati adatainak átlaga, azaz nem tudni, mennyire jellemző az összes Teslára, de ezekkel a típusokkal kapcsolatban az amerikai gyártó semmiféle garanciát nem vállal az akkumulátorok öregedésével kapcsolatban.
Az érdekes az, hogy ilyen típusú garanciát először a Model 3-ra kezdtek vállalni: az ígéret szerint az energiatároló képesség nem mehet 70% alá, a nagyobb akkumulátor esetében 193 ezer, a kisebbnél pedig 161 ezer kilométer megtételéig. Más gyártó még ennyit sem vállal, a Nissan a Leafnél például csak annyit biztosít, hogy az akkumulátor 161 ezer kilométer után még tudja az eredeti tárolóképessége 66%-át.
A jelenlegi akkumulátor-kutatások persze a fentieknél sokkal jobb élettartamot ígérnek az árak jelentős csökkenése mellett, de hogy ezekből – például a szilárd elektrolitos akkumulátorokból – mikorra lehet nagy tételben rendelkezésre álló termék, egyelőre még megjósolni sem meri senki.
totalcar.hu
Kapcsolódó információk
Így 1500-szor is feltöltheti a telefonját, még mindig rendben lesz az akkumulátora
Új generációs, intelligens gyorstöltési technológiát mutatott be az Oppo. A vállalat kutatói elsősorban azt vizsgálják, hogy az új anyagok, a […]
Örök akkumulátor? – Ezzel a fejlesztéssel olyan sokáig bírja, mint eddig semmi
Kis túlzással örök garanciás akkumulátor születik a tudósok keze nyomán, akik egy új eljárással több mint tízszeresére képesek növelni az […]
Véletlenül felfedezték a 400-szor tartósabb akkumulátort
Az akkumulátorok újratölthetőségük miatt sokkal tartósabbak, mint az elemek. Ugyanakkor a berendezések idővel gyengülnek, ennek oka általában a belsejükben található […]
Akkumulátorokért felelős miniszteri biztost neveztek ki
Március 15-től az akkumulátor iparág fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa is lesz Magyarországnak, írja a Telex a Magyar Közlönyre hivatkozva. Palkovics […]
