Akkumulátor Blog

Akkumulátor mint fegyver?

2019.04.15

Veszélybe került az akksik szabad forgalmazása
A legváratlanabb helyeken okoz fennakadást egy-egy rosszul elsült törvényjavaslat, mint például a britek beadványa, mely nemes egyszerűséggel korlátozná az akksik szabad forgalmazását.
Olyan sok úgynevezett „savas támadás” történt Nagy-Britanniában az elmúlt években, hogy az már a kormányzatot is cselekvésre kényszerítette.

Így született meg a javaslat, ami a gyökerénél fojtaná el a problémát, mégpedig azzal, hogy az emberek nem juthatnának hozzá az akksikban található kénsavas oldathoz. Úgy határoztak, hogy a 12 voltos áramforrások hamarosan egy besorolásba kerülnek a lőfegyverekkel és nagyméretű késekkel – el lehet képzelni, ez mennyire nehezítené meg a telepek beszerzését, ha mondjuk szombat reggel derül ki, hogy nem indul a motor.

A beadvány szerint konkrétan megszüntetnék az akkumulátorok online értékesítése, hogy ne lehessen futárral vagy postán szállítani őket, mint mondjuk a lőfegyvereket. Ez alapján a kisméretű Li-ion telepek is bekerültek volna a törvénybe, pedig az aligha hatékony módja, hogy az ember nagy mennyiségű kénsavhoz jusson…
Szerencsére a helyi motoros szervezetek időben léptek, még mielőtt eltűntek volna az akksik a boltok polcairól…

A brit motorgyártók és forgalmazók szövetsége emelte fel a hangját a tervezet ellen, mondván, egyetértenek az alapvető céljaival, de úgy gondolják, súlyos következményei lehetnek az alkatrészpiacon.

Végül az Egyesült Királyság Képviselőházával karöltve elérték, hogy a motorkerékpár-akkumulátorok kikerüljenek a korlátozás alól, és az alkatrészek ezentúl is szabadon megvásárolhatóak, illetve postázhatóak legyenek.

sportmotor.hu


Kapcsolódó információk

2019.04.05

Az írekre figyel az EU: olcsóbb, könnyebb, erősebb akkun dolgoznak

Az írországi Limerick Egyetem egy 8 millió eurós kutatási projektet indított, amelynek célja az elektromos autók hatótávjának és az akkuk […]

további részletek
2010.10.31

Sószemnyi akkumulátort terveznek

A hosszútávú cél egy olyan akkumulátor, ami nem nagyobb egy sószemnél.

további részletek
2018.11.05

A VW vegyesvállalata fejleszt szilárdtest-akkumulátorokat

Volkswagen 100 millió dollárt fektet a kaliforniai szilárdtest-akkumulátor szakértő QuantumScape-be, azzal a céllal, hogy beszálljon a tömeges sorozatgyártásba. Befejezte tervezett […]

további részletek
2024.09.05

Itt a Golden Battery, az eddigi legfejlettebb LFP kémiás akkumulátor – Villanyautósok

Házon belül fejlesztett, LFP (lítium-vas-foszfát) kémiás akkumulátorcsomagot mutatott be a kínai Geely autógyártó csoport leányvállalataként működő Zeekr prémium villanyautó-márka, amely […]

további részletek