Akkumulátor Blog

Már dolgoznak az 1000 kilométeres hatótávot kínáló akkumulátorok kifejlesztésén

2019.06.05

Amennyiben minden a tervek szerint halad, az új fejlesztés már három éven belül piacra kerülhet.

Több gyártó is kínál már tisztán elektromos-meghajtású modelleket napjainkban, ám ezek hatótávolsága mindössze 200 és 500 kilométer között mozog, vagyis jól látható, hogy az új technológiával mindez akár a duplájára is növekedhetne.

A svájci székhelyű Innolith AG legalábbis ezt ígéri, ugyanis elmondásuk szerint remekül haladnak a nagy energiasűrűségű lítium-ion akkumulátor kifejlesztésén. A vállalat közlése szerint 1000 Wh / kg sűrűségről van szó, ami akkor nyer igazán értelmet, ha megemlítjük, hogy az egyébként kiváló hatótávolságot nyújtó Tesla Model 3 akkumulátorai 250 Wh / kg energiasűrűséggel rendelkeznek.

Az új akkumulátorcsomag továbbra is folyékony elektrolitokat használ, ám van egy komoly különbség a jelenleg használatos egységekhez képest, ugyanis a vállalat az elektrolitokat tartalmazó szerves és gyúlékony oldószert egy szervetlen anyaggal helyettesíti, amely stabilabb és sokkal kevésbé gyúlékony.

Hogy pontosan milyen szakaszban jár a fejlesztés, azt nem közölte a gyártó, mindenesetre 2022 környékén már a sorozatgyártást is megkezdenék.

motor1.com


Kapcsolódó információk

2016.06.15

Olyan szuper akkumulátort találtak fel, amin még maguk a tudósok is meglepődtek

Tölteni ugyan ezt is kell, de gyakorlatilag soha nem veszít a kapacitásából az az akkumulátor, amit a Kaliforniai Egyetem egyik […]

további részletek
2015.07.25

5000 mAh-s teleppel jön a Gionee új maratonistája

A Gionee egyebek mellett olyan okostelefonokat is készít, amelyek hatalmas akkumulátorokkal vannak ellátva, így remek üzemidővel szolgálnak. Ezek a modellek […]

további részletek
2012.12.25

Akkumulátor festékrétegekből

A Rice Egyetem kutatói olyan lítiumion-akkumulátort fejlesztettek ki, amelynek gyakorlatilag minden alkatrésze festés útján kerül a helyére, így bármilyen felületre […]

további részletek
2019.05.25

Meddig bírja az elektromos autó akkumulátora a töltéseket?

Most nem az a kérdés milyen messzire jutsz el egy töltéssel, sokkal inkább, hogy mennyiszer teheted meg azt az utat […]

további részletek