Akkumulátor Blog

A termálvizek szolgálhatnak „tiszta” lítiummal Európa számára

2020.06.25

A lítium az elektromos autók akkumulátorainak alapvető összetevője. Az Európai Unió a klímavédelmi vállalásainak teljesítésében, illetve az európai városok levegőjének tisztábbá tételében fontos szerepet szánna az elektromos járműveknek, ám az energiatároló egységeikhez kellő lítium bányászata jelenleg nem fenntartható módszerekkel zajlik. A fém termálvizekből kinyerése viszont környezetbarát alternatívával szolgálhat, és Európában több kitermelhető forrásra is bukkantak már.

Dél-Amerikában a lítiumot párologtató tavak használatával nyerik ki, ami a vízkészletek csökkenését eredményezi, máshol pedig a víz szennyezésével járó külszíni fejtéssel jutnak hozzá a ritka fémhez. A környezetkárosításon túlmenően további gondot jelent az, hogy az EU-ban felhasznált lítium szinte teljes egésze mindössze néhány külső államból származik, ami veszélyeztetheti az ellátást.

Szerencsére van lehetőség a változtatásra

A lítium a különböző ásványok és sók mellett geotermikus kutakban is fellelhető, és a sós geotermikus folyadékból történő kinyerése minimális környezeti lábnyommal jár csak. Míg a tradicionális eljárások során párologtatással jutnak lítiumhoz, addig a geotermikus kutakból való kinyerés során a felszínre szivattyúzott vizet a fémhez hozzájutás után visszajuttatják a kéregbe. Ezenfelül a víz által szállított hőt elektromos áram környezetbarát generálására használják.

Egy geotermikus erőmű tehát az áram- és hőtermeléssel egy időben lítiumot vagy más nyersanyagokat is termelhet, méghozzá szén-dioxid kibocsátása nélkül. Ez azt jelenti, hogy az energiaellátás dekarbonizálása költséghatékonyabban hajtható végre.

Élen Németország és Franciaország

Európában már több országban is zajlanak feltárások olyan geotermikus kutak találásának reményében, melyek lítiumot tartalmaznak. Kitermelhető forrásokra leltek már például a franciaországi Elzászban, a svájci Bázel városa mellett, valamint München és Frankfurt régióiban is, az Egyesült Királyságban pedig Cornwall megyéjében folynak feltárások. A legtöbb kitermelhető forrás egyelőre úgy néz ki, hogy Németországban és Franciaországban van. Utóbbiban a német-francia határon fekvő Soultz Sous-Forêt településénél lévő termálvíz-tározóból becslések szerint évente ezerötszáz tonnányi lítium-karbonátot lehetne kinyerni, ami az ország igényeinek 10 százalékát fedezhetné.

Az Európai Akkumulátor Szövetség (European Battery Alliance – EBA) oldalán megjelent cikk zárásként megjegyzi, hogy még további vizsgálatra szorul az, hogy Európában pontosan mekkora potenciál is rejlik a lítium termálvízből való kinyerésében, ugyanakkor a kereslet növekedésével egyre több ország fog befektetéseket végezni a területen.

autopro.hu


Kapcsolódó információk

2018.08.15

Lassabban hal meg a Tesla akkumulátora, mint gondolták

A belga és holland tulajdonosokból álló csoport saját autóin végzett mérései azt mutatják, hogy bár az akkucsomagok az első 80 […]

további részletek
2008.07.27

Az akkumulátorok világa

Olykor unottan megállapítjuk, hogy megint lemerült számítógépünk vagy telefonunk energiaforrása. Természetesen Murphy idôtlen törvényeinek engedelmeskedve ez az esemény akkor következik […]

további részletek
2016.11.25

Nem csak az akkumulátor lehetett a hibás a Samsung Galaxy Note 7-esek öngyulladásáért

Egyre biztosabb, hogy egyáltalán nem az akkumulátor volt a ludas abban, hogy a Samsung Galaxy Note 7-esek egy hordozható grillsütővé […]

további részletek
2014.12.25

A hét ingyenes élő háttérképe

Egyszerűen szép a megoldás: a MyWaterrel a mobil hátterébe víz kerül, felszínén jégkockák úsznak, néha kis buborékok törnek a felszínre. […]

további részletek