Akkumulátor Blog

Szenzációs bejelentés az IBM-től, készül a tengervizes akkumulátor

2020.08.05

A tengervízben található anyagok felhasználásával alakítaná át az IBM mindazt, amit eddig a világ a kémiai alapú energiatárolásról tudott. A vállalat azt ígéri, egy éven belül elkészülhet új akkumulátoruk prototípusa, mely, ha beválik, megszüntethetné a kitettséget a különböző fémek és az iparban használt nyersanyagok irányába.

Többek között az NS Energy is beszámol arról, min dolgoznak az IBM Research boszorkánykonyháján a kutatók: tengervízből kivont, abban oldott anyagok felhasználásával helyettesítenék a most az akkumulátorok gyártásánál használt különböző fémféléket.

Az IBM egyelőre a projekt elején jár, de nyilatkozatai optimuzmusról árulkodnak. A cég egy szakmai blogon tette közzé az első információkat a tengervíz felhasználására épített akkumulátor koncepciójáról, és az mondják, jelenlegi meglátásaik szerint, csakhamar felveheti a versenyt a lítium-ionos technológiájú eszközökkel.

Sőt, a kutatók szerint akár optimálisabban is lehet majd azokat használni, mint a mostani megoldásokat.

Állításuk szerint a tengervizes akkumulátorok alacsonyabb költséggel előállíthatók, töltési idejük gyorsabb (kevesebb mint öt perc alatt eléri a 80 százalékos szintet), és akár nagyobb teljesítmény leadására is képesek lehetnek, mint a lítium-ion társaik. S nem utolsó sorban: kevésbé gyúlékonyak.

Jeff Wesler, az IBM Research alelnöke a Reuters hírügynökségnek megerősítette, hogy

céljuk az első működő prototípus elkészítése egy éven belül.

Az akkumulátor kialakítása során nem használnak se kobaltot, se nikkelt a katód anyagához. Helyet kap viszont abban egy új összetételű folyékony elektrolit, mely sokkal jobb paraméterekkel bír, mint a korábbiak. Kidolgoztak továbbá olyan, új összetételű anyagokat is, melyeket korábban soha nem használtak még az energiatárolásban, és amik alkotóelemeit a tengervízből, azaz környezetbarát forrásból és módon tudják nyerni.

Ha az IBM sikerrel jár, annak órási jelentősége lehet az energiatárolás jövőjében.

Megoldásuk ugyanis jóval környezetkímélőbb, mint a különféle nehézfémek illetve átmeneti fémek kitermelése és felhasználása a gyártásban napjaink akkumulátoraihoz.

A most használt alapanyagok kitermelése ugyanis – jelzi az IBM – rendkívül invazív, azaz jelentős környezeti terheléssel jár úgy, hogy a források nagyja nem újul meg. De a kérdéskörhöz hozzátartozik az is, hogy sok kitermelési illetve bányászati munkához rendszeres és tömegesen előforduló jogsértések is előfordulnak egyes vállalatokhoz köthetően. Ahogy az Origo arról beszámolt, nemrégiben kongói családok pereltek be öt nagy amerikai vállalatot azzal a céllal, hogy kimondassák azok felelősségét a kongói kobaltbányákban történt tiltott gyerekmunka és ehhez kapcsolódóan, több kiskorú halálának ügyében. A kobalt alapanyagként jelenleg jórészt nélkülözhetetlen a telefonokban, számítógépekben, elektromos autókhoz használt telepek és akkumulátorok gyártásához.
origo.hu


Kapcsolódó információk

2017.08.25

Van egy okostelefon, amit elég hetente egyszer feltölteni

kínai Oukitel ismét olyan mobillal rukkolt elő, amelybe extra nagy akkumulátort szereltek, így napokig, bizonyos esetekben egy héten át is […]

további részletek
2016.01.05

Tényleg működik: közel 2x annyi ideig bírja majd az iPhone-ja egyetlen beállítástól

Az iOS 9 operációs rendszerrel bevezetett alacsony töltöttségű módot alaposan letesztelte egy felhasználó és kiderült: közel megkétszerezi az iPhone akkumulátorának […]

további részletek
2022.04.15

Ettől él sokáig az akkumulátor 3. rész

Állandóan a savszintet nézegetni azonban eléggé macerás, így elindultak a fejlesztések a ma már szinte kizárólagossá vált gondozásmentes(nek nevezett) akkumulátorok […]

további részletek
2013.07.15

Tíz tipp, hogy ne kelljen az okostelefont naponta tölteni

„Egy kis odafigyeléssel akár egy nappal is meghosszabbíthatjuk mobilunk, táblagépünk üzemidejét, így nem szükséges azt akár naponta tölteni” – hívja […]

további részletek