Akkumulátor Blog

Startupok gondolják újra az akkumulátorok újrahasznosítását

2021.09.25

Az gépjárművek hagyományos akkumulátoraihoz szükséges ólmot legtöbbször kohászat útján állítják elő, ami súlyos környezeti terheléssel jár. Ennek csökkentése érdekében vállalkozott több startup cég az akkumulátorok újrahasznosítására.

Úttörőként kínál új technológiákat az akkumulátorok újrahasznosítására az ACE Green Recycling Inc. Az indiai vállalat vezérigazgatója, Nishchay Chadha elmondta, módszerükkel szobahőmérsékleten állítható elő 99.95 százalékos tisztaságú ólom, amit leselejtezett akkumulátorokból nyernek ki, majd téglákat formáznak belőlük. Ezeket aztán elektromosan fűtött üstökben rudakká formázzák, majd akkumulátorgyártóknak adják el. A műanyag és egyéb alkatrészeket külön hasznosítják újra.

Egyelőre a startupok, így az ACE Green szerepe is elenyésző az évi csaknem 18 milliárd dolláros akkumulátor-újrahasznosítási piacon, de állításuk szerint új technológiájukkal a tevékenység emissziója is elenyésző a hagyományos kohászati módszeréhez képest. Ezt elemzők is megerősítették, de eddig nem volt egyértelmű, beválhatnak-e ezek a technológiák a piacon nagyban is. Ha igen, azt Richard Fuller, a Pure Earth nevű környezetvédelmi ügynökség vezetője nagyszerű eredménynek tartaná.
Tarthatatlan állapotok

Az akkumulátorok újrahasznosításának hagyományos módja, hogy a hulladék ólmot 1000 fok fölé hevített kemencékben beolvasztják. Számos fejletlen országban az autók, és velük az akkumulátorok száma intenzíven növekszik, de mivel a kohókat ott nem szabályozzák, azok mérgező füsttel szennyezik a levegőt, és szennyvizükkel a talajt.

A Pure Earth és a svájci Zöld Kereszt környezetvédelmi szervezet öt évvel ezelőtti beszámolója szerint az ólom-sav akkumulátorok újrahasznosítása a világ legszennyezőbb iparága, az új technológiák azonban forradalmasíthatják szegmenst. Ezt a Wood Mackenzie energetikai, vegyészeti, fémipari kutatóvállalat vezetője, Farid Ahmed is így látja. Szerinte azonban először el kell érni, hogy az új módszerek versenyképesek legyenek, illetve ipari léptékben is megállják a helyüket.

A jelenleg tonnánként 2000 dollárt érő ólom megtalálható festékekben, lőszerekben és vezetékekben, a globális kereslet kétharmadát pedig az akkumulátorok újrahasznosítása elégíti ki.
Cél az egy százalék

Dhruvendra Kumar Tyagi ügyvezető igazgató elmondta, az ACE Green elektromos áramot használ, és folyamatai szobahőmérsékleten zajlanak, így zéró emisszióval üzemelnek. Partnerük India legnagyobb autóakkumulátor-gyártója, a Luminous Power Technolgies vállalat, akitől havi 200 tonna hulladék akkumulátort vesznek ár, majd az ezekből kinyert 120-130 tonna ólmot visszaadják a vállalatnak.

Az ACE Green technológiájának bérbeadásáról állapodott meg a szingapúri Altus Asia Grouppal, amely 2022-ben 5000 tonnányi akkumulátort tervez újrahasznosítani, majd egy évre rá ennek a dupláját. A beruházás befektetők segítségével ötmillió dollárra rúg. További bérbeadási szerződések és társulások által 11 országban, évi 90 ezer tonna akkumulátor újrahasznosítása fűződhet majd az ACE Greenhez, amelyből csaknem 56 ezer tonna ólom keletkezik, ami a világ újrahasznosított ólommennyiségének egy százaléka.

A tőzsdén is jegyzett Aqua Metals vállalat vízbázisú oldószerekkel és reális célokkal száll be az újrahasznosítási versenybe, a vezérigazgató szerint idén júniusban.

Az oldószeres technológiával kísérletezik a londoni Imperial College egyetem professzora, Ola Hekselman is. A kutató társalapítója a Solveteq nevű cégnek, amely két éven belül piacra tervezi dobni szabadalmaztatott megoldásait. A professzor tudja, a fenntarthatóság ígérete nem elégséges, módszereiknek versenyképesnek is kell lenniük — áll a Reuters cikkében.

autopro.hu


Kapcsolódó információk

2021.03.25

Olcsó és gyorsan tölthető a forró akkumulátor

Az elődeihez képest mindenben előrelépést jelent a hőmodulációs akkumulátor. Kifejlesztettünk egy eléggé okos akkumulátort, amivel az elektromos autók tömeggyártásának költségei […]

további részletek
2023.12.25

Szupergyorsan feltöltő akkumulátor fog készülni a debreceni CATL akkugyárban

Többek között a nagy közéleti viharok és viták közepette épülő debreceni CATL akkumulátorgyárban fog készülni a hamarosan megjelenő Shenxing akkumulátor […]

további részletek
2012.12.07

Törvények, törvények ….

a hordozható másodlagos (újratölthető) elemek és akkumulátorok, valamint a gépjárműelemek és -akkumulátorok töltéskapacitását jelzőcímkézés szabályainak a 2006/66/EK európai parlamenti és […]

további részletek
2015.07.15

Az erős akkumulátor fontosabb, mint a telefon ára

Aki internetezik (azaz szinte mindenki), annak okostelefonja is van (azaz szinte mindenkinek) – derült ki egy friss kutatás magyar adataiból, […]

további részletek