Akkumulátor Blog

Öt perc alatt feltölthető akkumulátort fejlesztettek ki elektromos autókhoz

2021.10.25


Öt perc alatt feltölthető akkumulátort fejleszt elektromos autókhoz egy izraeli vállalkozás – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.

A StoreDot nevű startup olyan litium-ion alapú akkumulátort fejlesztett ki, amelynek feltöltési ideje versenyképes a hagyományos autók tankolási idejével, ugyanis mindössze öt perc alatt eljut a teljes lemerültségtől a teljesen feltöltött állapotig.

„Az újítás megszünteti az akkumulátorok órákig tartó utántöltését, teljesen megváltoztatjuk az elektromos autók vezetői élményét, felszámoljuk a ‘távolsági szorongást’, vagyis a félelmet, hogy elakadnak energia nélkül az autópályán” – nyilatkozta a céget alapító Doron Myersdorf találmányukról.

Négy jelentős nemzetközi befektető támogatja a StoreDot fejlesztését: a Daimler német autógyártó, az Egyesült Királyságból a British Petroleum, a dél-koreai Samsung és a japán TDK elektronikai vállalat.

Myersdorf 2012-ben alapította meg vállalkozását, amely korábban, az autók meghajtását biztosító akkumulátorok előtt telefonokon, drónokon és elektromos rollereken tesztelte újfajta akkumulátorait.
Elektromos autó töltéseForrás: —

A StoreDot újítása a könnyű, újratölthető és nagy teljesítményű lítium-ion elemek technológiáján alapul, amelynek feltalálásáért 2019-ben az amerikai John Goodenough, a brit Stanley Whittingham és a japán Akira Yoshino kémiai Nobel-díjat kapott.

„Megpróbáltuk bemutatni, hogy ha kicserélünk néhány anyagot egy lítium-ion akkumulátorban, akkor öt perc alatt feltölthetővé válhat” – mondta a mérnök képzettségű cégvezető.

A rendkívül gyors töltési képesség elérése érdekében többek közt szilíciumra váltották a lítium-ion elem negatív pólusán az addig alkalmazott grafitot. Már több száz prototípusukat tesztelik a különböző gyártó cégek.

Jelenleg akkumulátoraik olcsóbban előállítható, második generációját fejlesztik, és elkezdték kidolgozni a későbbi tömeggyártáshoz szükséges eszközöket, gépeket is, hogy megpróbálják lerövidíteni a bevezetésükhöz szükséges időt.

Az elektromos autók kevésbé környezetszennyezőek, de egyelőre sokkal drágábbak a hagyományos benzinmotoros gépjárműveknél. A 2019-ben a világon eladott autóknak csak 2,9 százaléka volt elektromos meghajtású a Nemzetközi Energia-ügynökség adatai szerint.

Az újgenerációs akkumulátorok bevezetését késleltetheti, hogy át kell alakítani miattuk a már felállított töltőállomásokat, amely kapacitásuktól függően 1500 és 10 000 dollár közötti összeget jelenthet állomásonként. Ráadásul élettartamuk csak 3000-3500 feltöltést biztosít, és elöregedésük utánra ki kell dolgozni a lítium-ion akkumulátorok újrahasznosításának rendszerét, ahogy azt a savas ólomakkumulátorok esetében is megtették.

origo.hu


Kapcsolódó információk

2019.07.25

Hatalmas akkumulátor jön a Redmi olcsó csúcsmobiljába

Alig egy héttel a bemutató előtt maga a Redmi tette közzé, milyen akkumulátorra számíthatunk az érkező telefonban. Könnyen lehet, hogy […]

további részletek
2010.07.28

Elindult a világ első lítium alapja

Könnyebben elérhetővé vált a kisbefektetők számára is a világ legjobb áramtároló képességével rendelkező lítium is, amit már széles körben használnak […]

további részletek
2013.03.15

Akkuüzemidő mustra tablet fronton

Angol földön kíváncsiak voltak arra, hogy melyik táblagép bírja legtovább a nyüstölést. Bekérték hát a legnépszerűbb eszközöket és nekiláttak a […]

további részletek
2021.08.05

Az akkugyártók sokat várnak a Németország alatt felfedezett óriási lítiummezőtől

400 millió elektromos autó számára lehetne akkumulátort készíteni abból a lítiummennyiségből, ami Németország délnyugati részében található. Óriási lítiummező található Németországban […]

további részletek