Akkumulátor Blog

Extrém hőmérsékleten is üzemképes ez az új akkumulátor

2024.03.15

A SIAT munkatársa, az új típusú akkumulátor fejlesztője elmondta, hogy az akkumulátor mínusz 70 és plusz 80 fok között működőképes, energiasűrűsége pedig 13-25 százalékkal haladja meg a hagyományos lítium-ion akkumulátorokét, ami hosszabb élettartamot jelent. Mindemellett az akkumulátor javított gyorstöltési paraméterekkel is rendelkezik, 20 perc alatt teljes kapacitásra fel lehet tölteni.

Az akkumulátorban alumínium alapú kompozit anódanyagot használnak, valamint a felhasználási területtől függő módon különböző elektrolit közeget, ami jelentős mértékben kiterjeszti felhasználhatóság hőmérsékleti tartományát.

A SIAT tájékoztatása szerint az akkumulátort egy hálózati energiatárolási projektben már tesztelték, de az új technológia várhatóan megoldja majd az elektromos járművek hideg téli időjárás során jelentkező használhatósági korlátait is.

Az ötnapos CHTF szerdán kezdődött a dél-kínai Sencsenben, az ország technológiai központjában. Az 1999 óta évente megrendezett vásár Kína legnagyobb és legjelentősebb tudományos és technológiai találkozója.

infostart.hu


Kapcsolódó információk

2017.02.05

Megöli a hideg az akkumulátorokat

Kiugróan megnőtt az akkumulátorok iránti kereslet a hirtelen jött hideg miatt: az átlagos téli időszakhoz képest 450 százalékkal többre volt […]

további részletek
2021.08.05

Az akkugyártók sokat várnak a Németország alatt felfedezett óriási lítiummezőtől

400 millió elektromos autó számára lehetne akkumulátort készíteni abból a lítiummennyiségből, ami Németország délnyugati részében található. Óriási lítiummező található Németországban […]

további részletek
2016.04.25

Nézze csak: szinte biztos, hogy eddig ön is rosszul töltötte a telefonját

Nem csak azért tart ki olyan rövid ideig az okostelefonja, mert a gyárban nem raktak elég nagy akkumulátort bele. A […]

további részletek
2019.05.15

Felforgathatják a repülést az elektromos motorok

Szerencsére egyre több az elektromos autó az utakon, és lassan a repülőgépgyártásban is kezd megjelenni az elektromos hajtás, mi több, […]

további részletek