Megcsinálták az akkumulátort, aminek olyan állaga van, mint a fogkrémnek
2025.08.25Svéd kutatók elkészítették azt az akkumulátort, ami folyékony, és akár nyújtani is lehet – de nem ez minden pozitív tulajdonsága.
Lassan már tényleg minden eszköz akkumulátorral működik, ugyanakkor ez a legnagyobb korlátjuk is: bár az akkumulátortechnológia folyamatosan fejlődik, az igényekkel nem mindig tud lépést tartani. A jelenlegi telepek kemények és nagyok – szóval bőven van még tere a fejlődésnek, és svéd kutatók ki is agyaltak valami igazán hasznosat.
A Linköping Egyetem szakemberei olyan akkumulátort fejlesztettek ki, ami formálható, mivel az elektródái folyékony állagúak. Mint Aiman Rahmanudin, a Science tudományos folyóiratban közölt tanulmány társszerzője kiemeli, az újszerű megközelítés révén eltűnnek a tervezési korlátok az elektronikai eszközöknél, mivel teljesen más módszerrel lehet integrálni a telepeket.
A kutató kiemeli: az akkumulátor textúrája kicsit olyan, mint a fogkrémé. Még 3D-nyomtatással is elkészíthető, így tetszés szerint alakítható a formája. Az egyetem közleménye szerint – szemben más, hasonló próbálkozásokkal – a sikerük kulcsa, hogy magát az elektródát tudták folyékonnyá tenni.
A Gizmodo kiemeli: az akkumulátorok alapvetően anódból és katódból állnak, és egy kémiai reakciónak köszönhetően az elektronok az anódtól a katódhoz áramlanak. Ezt a folyamatot nevezik elektromosságnak. A nagyobb telepek kapacitása nagyobb, de ez azt is jelenti, hogy az akkumulátor nagyobb, és az elektródáik is szilárdabbak.
A Linköping Egyetem kutatói azonban bemutatták, hogy a telepek kapacitása független a szilárdságtól. A korábbi ezirányú kísérletek folyékony fémekre fókuszáltak, ezek azonban sokszor megszilárdultak. Hogy ezt a problémát kezelni tudják a svéd tudósok, az elektromosságot vezetni képes műanyagokra támaszkodtak – egészen pontosan konjugált polimerekre, valamint ligninre, ami a papírgyártás mellékterméke is. Az így elkészített akkumulátor több mint 500 alkalommal újratölthető, még akkor is, ha eredeti méretének kétszeresére nyújtják.
További jó hír, hogy az alkotóelemei bőven rendelkezésre állnak, és összességében fenntarthatóbb is lehet a telep. Jelenleg azon dolgoznak a kutatók, hogy növelni tudják a kimeneti feszültséget: ez ugyanis jelenleg mindössze 0,9 volt, ami lényegesen kevesebb annál is, amit egy közönséges ceruzaelem biztosít (1,2–1,5 volt).
hvg.hu
Kapcsolódó információk
Mikor jönnek a nátriumos akkumulátorok, és mit várhatunk tőlük?
A CATL 2021-ben jelentette be, hogy két év múlva, azaz idén, megkezdi a nátriumion-akkumulátorok gyártását. A HiNa Battery tavaly novemberben […]
Kínai kutatók forradalmi megoldással álltak elő az akkumulátoroknál
Kínai kutatók olyan módszert fejlesztettek ki, amivel visszaállítható az elhasználódott akkumulátorok újkori állapota. A sanghaji Fudan Egyetem munkatársai által kidolgozott, […]
Akkumulátor-gyártó arany- és kobaltimádó vírusokat klónoztak
Amerikai biotechnológusok genetikailag módosított vírusokkal végeztették el a lítium-ion akkumulátor gyártásának egyik fontos lépését, az anód elektróda bevonatának elkészítését, elkerülhetővé […]
Szupergyorsan feltöltő akkumulátor fog készülni a debreceni CATL akkugyárban
Többek között a nagy közéleti viharok és viták közepette épülő debreceni CATL akkumulátorgyárban fog készülni a hamarosan megjelenő Shenxing akkumulátor […]
