Akkumulátor Blog

Kisebb, olcsóbb és erősebb akkumulátorokon dolgozik a GM

2012.10.15

A GM China a napokban látott neki tesztelni annak az akkumulátornak a prototípusát, melynek segítségével kedvezőbb áron érhetőek majd el a cég hibrid autói.

Ahogyan tegnapi Fordos hírünkből is látszik, az alternatív hajtással rendelkező autók piacán is nagy a mozgolódás annak érdekében, hogy az ott megjelenő modellek olcsóbbak legyenek. Ma a GM fejlesztéséről számolhatunk be.

A GM China ugyanis a tajvani Advanced Technical Centerben megkezdte egy olyan akkumulátor prototípusának a tesztelését, mely méreteiben kisebb, olcsóbban előállítható, ám mégis több szufla van benne, mint a GM korábbi modelljeiben. Ezzel tehát az egész rendszer alacsonyabb áron állítható elő, így a plug-in járművek vonzóbbá tehetőek a nagyközönség számára, hiszen csökkenthető a végleges ára az autóknak.

Nemrégiben a GM China egy komoly mérföldkőhöz érkezett el az akkumulátorok tekintetében, hiszen state-of-the-art technológia segítségével jobban tudják szabályozni a töltést és a kisütést, valamint növelni képesek a tartósságot és a megbízhatóságot, az előállítási költségek csökkentése mellett. Jon Du igazgató elmondta, hogy „az első prototípus legyártása komoly előrelépés, hiszen lehetővé teszi, hogy olyan új generációs akkumulátorokat gyártsunk, melyek kisebbek, könnyebbek, és olcsóbbak”.

.technet.hu


Kapcsolódó információk

2023.01.15

Van otthon a fiókban régi telefonja? Jobb, ha most azonnal ránéz, még mielőtt elfüstöl

öbb beszámoló is megjelent a közelmúltban a furcsa szagot árasztó, netán robbanó régi telefonokról. Az ijesztő, a lítium-ion akkumulátorok sajátosságaival […]

további részletek
2008.10.31

99%-os pontossággal megbecsülhető akku-üzemidő

A Texas Instruments technológiájával 99 százalékos pontossággal becsülhető meg egy akkumulátor működési ideje. A Texas Instruments eredetileg laptopokhoz dolgozta ki […]

további részletek
2017.05.15

Véletlenül feltaláltak egy baromi jó akkumulátort

Az okostelefonok, tabletek és számos más kütyü újratölthető akkumulátorokból nyeri az energiát. A probléma, hogy ezek néhány ezer újratöltés után […]

további részletek
2022.05.05

Ettől él sokáig az akkumulátor 5. rész

Szerencsére van orvosság a bajra. Az egyik a megelőzés, vagyis ügyelni kell arra, hogy az akku feszültsége ne süllyedjen 12,5 […]

további részletek