Akkumulátor Blog

Külső segítség mobilozóknak

2013.01.15

Vajon a telefongyártók ugyanazt a hibát követik majd el, mint évekkel ezelőtt a számítógép-gyártók? Mindegyik gyártó a számítási és a grafikai képességekre, a sebességre koncentrál, mint régen  miközben két másik kritikus területet elhanyagolnak: az akku túl hamar lemerül, a beépített tárhely sohasem elegendő.

Különösen aggasztó az a trend, hogy egyre több mobil házát egyetlen műanyag- vagy alutömbből faragják ki, ezek a modellek ugyanis nehezebben bővíthetők. De azért akadnak olyan kiegészítők, amelyek – ha nem is a legkényelmesebb módon – képesek pótolni a hiányt.

10 000 mAh elég lesz?

Nagy a szórás az okostelefonok akkujánál, a készülék méretétől függően 1200-2100 milliamperóra közé esik a kapacitás. Örülhetünk, ha aktív használat mellett estig nem merülünk le, egy egész napos kalandtúrán pedig egészen könnyen előfordulhat, hogy célba érés előtt elnémul a telefon.

Kipróbáltunk néhány külső akkut, egészen a legextrémebb, 10 000 mAh-ás kapacitású Ghoo Powerig, aminek az az extra tudása, hogy nemcsak telefont tud tölteni, amihez általában 5 voltos és 1 amperes kimenet szükséges, hanem emellett van egy tabletekkel kompatibilis 5 volt és 2 amper kimenetű usb aljzata is. Hátránya, hogy a sajtburger méretű külső eszköz túl nagy ahhoz, hogy zsebben vigyük magunkkal, és a feltöltésére 6-8 órát kell rászánnunk.

Ghoo Power 10 000 mAh

Adat itt, adat ott

A hiányzó memória pótlása valamivel bonyolultabb, mert többféle megoldás van, mind más-más előnnyel és hátránnyal. Hiába vannak már 64 gigabájtos microSD kártyák, ha bizonyos telefonokba és táblagépekbe nem lehet azokat bedugni. A szolgáltatók online tárhellyel – Skydrive, Google Drive, próbálnak javítani a helyzeten, de azoknak meg kicsi a kapacitása, a bővítés pedig elég drága.

Sokkal jobb ár/tárterület arányt kínálnak az otthoni szerverek, és ezek beüzemeléséhez már nem is kell mérnöki diploma. Az általunk kipróbált egyik legkézenfekvőbb megoldást a D-Link Cloud Router 1200 nyújtotta, mert ez egyben wifi router is, és az usb portjára rákötött pendrive vagy külső merevlemez tárterületét teszi elérhetővé otthon, illetve az interneten. Természetesen a D-Link Androidon és iOS-en futtatható szoftvert is ad a a routeréhez, hogy a telefonon extra beállítások nélkül, néhány kattintással elérjük a fájljainkat. Csak a routeren és az otthoni adls- vagy kábelmodemmel kell egy kicsit szöszmötölni, például dinamikus dns-t beállítani, hogy az internetről is elérhető legyen az otthoni belső hálózaton lévő eszköz.


Kapcsolódó információk

2025.04.05

A gyorstöltés tényleg tönkreteszi a telefonok akkumulátorát?

A gyorstöltés valóban hazavágja a mobil akkumulátorát? Összetett kérdésről beszélhetünk, így nem árt tisztában lenni az alapokkal. Az elmúlt időszakban […]

további részletek
2008.10.14

Tízszeresére növelhető a lítiumion akkumulátorok kapacitása

Nem a Toshiba az egyetlen, mely jelentős áttörést ért el a közelmúltban a lítiumionos akkumulátorcellák területén: a Stanford Egyetem kutatói […]

további részletek
2008.12.08

Spenót-akkumulátor notebookokba és mobiltelefonokba?

Az új spenótból készült chip működése hasonlít arra a természetben megtalálható módszerre, amelynek segítségével a növények a működésükhöz szükséges energiát […]

további részletek
2012.12.05

Szupervékony vezeték nélküli akkumulátortöltők készülhetnek

A TDK legfrissebb fejlesztésének köszönhetően a vezeték nélküli akkumulátortöltő rendszerekkel felszerelt eszközök végre igazán vékonyak lehetnek, ami az okostelefonok és […]

további részletek