Az erős akkumulátor fontosabb, mint a telefon ára
2015.07.15Aki internetezik (azaz szinte mindenki), annak okostelefonja is van (azaz szinte mindenkinek) – derült ki egy friss kutatás magyar adataiból, amely arra kereste a választ, hogy milyen szempontok alapján vásárlunk telefonokat és hogyan használjuk őket.
A hazai internetezők több mint 80 százalékának van okostelefonja, és további közel 10 százalék tervezi, hogy a jövőben vásárol ilyet – derült ki abból a most publikált kutatásból, amelyet a Huawei megbízásából készített az Ipsos piac- és közvélemény-kutató cég. A 21 európai országban elvégzett felmérés szerint a készülék kiválasztásánál a régióban megkérdezett felhasználók leginkább az akkumulátor kapacitását (a készülék üzemidejét), majd az árat és a telefon operációs rendszerét veszik figyelembe – ebben a sorrendben.
Kisebb kijelző: igény, az volna rá
A 18 és 50 év közti válaszadókkal végzett kutatás alapján kijött egy érdekes adat: a megkérdezettek a 4 és 5,1 hüvelyk közti képernyőméreteket kedvelik a legjobban. Ez már csak azért is érdekes, mert a gyártók jelentős része ilyen méretben nem ad ki igazán csúcskategóriás telefonokat, csak ennél nagyobb kijelzővel. Igaz, minden mobilgyártó (köztük a kutatást megrendelő Huawei is) tart a palettán az említett tartományba eső készülékeket, de azok jellemzően a közép kategóriába (esetleg annak felső harmadába) sorolhatók.
Az okostelefonokat a megkérdezettek közel kétharmada (65%) mobilszolgáltatóktól vásárolja. A megkérdezettek nagy többsége, közel 80 százaléka saját maga vásárolja az okostelefont privát használatra. A hazai munkáltatóktól mindössze tizedük, ajándékba pedig 7 százalékuk kap ilyen készüléket.
Hiába a nagy kijelző, a filmekhez azért nem elég nagy
A hazai válaszadók több mint a fele (68%) minden nap internetezik okostelefonján. A leggyakoribb online tevékenység az e-mailezés (80%), de a top 3 között van a social media aktivitás (77%), és az instant üzenetek küldése/fogadása (50%) is. A megkérdezettek valamivel kevesebb, mint a fele (45%) használja online zenehallgatásra a készüléket, ugyanakkor napilapokat, folyóiratokat csak 34 százalékuk olvas rajta. Itthon az okostelefont legkevésbé például a chat szobák látogatására, filmek, sorozatok online megtekintésére, illetve interneten keresztül történő ételrendelésre használják. A válaszadók negyede legalább hetente egyszer, 39 százalékuk legalább havonta tölt le alkalmazást.
hvg.hu
Kapcsolódó információk
Kétszer jobb akkumulátorok jönnek
Az új fejlesztés már idén felbukkanhat, jövőre pedig az okostelefonok is kapnak belőle. Érdekes hírről számolt be az MIT-ből kivált […]
Az apró nukleáris akkumulátor töltés nélküli jövőt ígér, és 2025-ben már érkezik is
A Betavolt kínai startup egy olyan nukleáris akkumulátort fejlesztett ki, amely 50 évig képes elektromos áramot termelni töltés vagy karbantartás […]
Bődületesen felgyorsítja az új akkumulátor a régi iPhone-okat
Meglepően gyorsan elült a botrány az Apple körül, miután kiderült, hogy a vállalat szándékosan lassította a régi iPhone-modelleket annak érdekében, […]
Vízálló külső akkumulátor az EVOLVE-tól
Új, vízálló külső akkumulátort vezetett be az EVOLVE, amely nemcsak nagy kapacitású, de megfelel az IP67-es szabványnak is. Hab a […]