Akku feltöltés: fél perc alatt kész
2014.05.15Vadonatúj technológiának köszönhetően akár fél perc alatt is feltölthetők lesznek a jövő okostelefonjainak akkumulátorai. Az egyre növekvő kijelzők, egyre nagyobb teljesítményű processzorok elviekben már évek óta méretesebb és lényegesen rugalmasabb akkumulátorokat igényelnének, ám ezen tartozékok fejlesztése hosszú évek óta stagnál. Az izraeli StoreDot most egy olyan új technológiát fejlesztett ki, amely segítségével mindössze fél perc alatt feltölthető lesz az erőforrás.
A Nanodot nevű technológia bio-organikus peptid molekulákon alapszik. Jelenleg kész van egy prototípus, amely egyelőre a Samsung Galaxy S3-mal működik, ám sorozatgyártásba nem kerülhet az újdonság 2016 vége előtt. A prototípus egyelőre igencsak méretes, bár feltehetően ez nem sokakat zavarna, cserébe a mindössze fél perces töltési időért.
Arra vonatkozóan egyelőre nincs információnk, hogy az ilyen mértékű töltéshez milyen típusú akkumulátor szükséges, valamint hogy a sűrű, extrém gyors energiafelvétel milyen sűrű akkumulátor cserét igényel majd. A hírek szerint az új akkumulátor gyártási költségei közel negyven százalékkal magasabbak mint a hagyományos változatoké, a végleges töltő és akkumulátor pedig kétszer annyiba kerülhet majd mint a most elérhetők. Valljuk be őszintén, nem nagy ár!
telefonguru.hu
Kapcsolódó információk
Felforgathatják a repülést az elektromos motorok
Szerencsére egyre több az elektromos autó az utakon, és lassan a repülőgépgyártásban is kezd megjelenni az elektromos hajtás, mi több, […]
Folyékony akkumulátor: kutatók rájöttek, hogyan lehet folyadékban tárolni az elektromosságot
A Stanford Egyetem kutatói a megújuló energiatárolás területén jelentős előrelépésnek nevezhető új technológiát mutattak be, amely átalakíthatja a tiszta energia […]
Akku-kímélő lett az Opera böngésző
Akár 50 százalékkal is jobban bírhatja az akkumulátor, ha az Opera valóban azt tudja, amit mondanak a fejlesztői. Mindenki tapasztalta […]
Ez az akkumulátor akkor töltődik, ha te sírsz
A szupervékony akksi elsősorban az intelligens kontaktlencsék áramellátásáért felelne. Ha már gondolatolvasó sapka is létezik, talán annyira nem meglepő, hogy […]