Akkumulátor Blog

BatteryBox: külső akkumulátor, ami akár notebookot is tölthet

2014.06.25

A Gbatteries egy új külső akkumulátort készített, amely több szempontból is érdekes. A BatteryBox névre keresztelt szerkezet a vállalat speciális technológiájának köszönhetően megpróbálja kihozni a maximumot a lítium-ion cellákból és ez a jelek szerint sikerül is neki: a speciális felügyeleti rendszerrel működő külső akkumulátor több energia tárolására képes, mint egy hagyományos lítium-ion akkumulátor, plusz ezzel együtt sokkal több töltési ciklust is elvisel, így igazán vonzó megoldásnak tűnik.

Hogy mi a Gbatteries újdonságának titka? Az, hogy a külső akkumulátor egy BatteryOS névre keresztelt felügyeleti rendszert alkalmaz, amely hatékonyan menedzseli a lítium-ion cellákat töltés és kisütés közben, sőt, még üresjáratban sem hagyja őket gondozás nélkül. Az eljárás jóvoltából egy egyszerű OEM lítium-ion akkumulátor kapacitása – pontos típustól, illetve belső felépítéstől függően – 10-40%-kal növelhető, az élettartam során elviselt töltési ciklusok száma pedig akár négyszerese is lehet, méghozzá úgy, hogy idővel a kapacitás sem csökken jelentősebb mértékben. A Gbattery szerint a lítium-ion akkumulátorok esetében az elméleti maximális energiasűrűség értéke 380 és 460 Wh/kg között helyezkedik el.

Ehhez képest manapság a lítium-ion akkumulátorok többsége 100-125 Wh/kg energiasűrűség elérésére képes. Ugyanezek az akkumulátorok a BatteryOS segítségével, amely a lítium-ioni cellák aktív összetevőit a hagyományos megoldásoknál hatékonyabban munkára tudja fogni, 110-175 Wh/kg energiasűrűség elérésére nyílik mód.

A vállalat újdonsága a gyártó szerint 3000 alkalommal újratölthető, az akkupakk kapacitása pedig még öt év után is 96%-os lesz, ami nagyon jól hangzik. Maga a BatteryBox 50 wattórás kapacitással bír, így nem csak különböző okoseszközök, hanem akár noteszgépek akkumulátorának töltésére is képes. A külső akkumulátor MagSafe2 csatlakozóval érkezik, így csak MacBook notebookokhoz használható külső energiaforrásként, de USB port is lapul rajta, amelyen keresztül könnyedén feltölthetőek az USB porttal ellátott mobileszközök, legyen szó tábláról, MP3 lejátszóról, okostelefonról vagy akár autós kameráról. A gyártó szerint a külső akkumulátorról akár 8 iPhone akkumulátora is teljesen feltölthető.

Aki inkább MacBook sorozatú, MagSafe2-es csatlakozóval ellátott noteszgépekhez használná az újdonságot, annak jó hír lehet, hogy a termék egy MacBook Air noteszt 12 órán át képes működtetni, de a MacBook Próval is elboldogul, igaz, már csak maximum hat órán át.

A külső akkumulátor MicroUSB kábelen keresztül tölthető. Ahhoz, hogy a 80%-os töltöttséget elérje, nagyjából négy és fél órára van szükség, míg a teljes töltés kilenc órát igényel. Amennyiben a terméket 2 ampernyi áramerősség leadására képes adapterre kapcsoljuk, az akkumulátortöltési idő megfeleződik. Maga a BatteryBox 28,892 x 66,8 x 90,17 milliméteres mérettel rendelkezik, súlya pedig mindössze 250 gramm, így könnyedén hordozható.

A hasznos kis kiegészítő, amely a BatteryOS rendszernek köszönhetően hosszú időn át, megbízhatóan üzemel, rövidesen elérhető lesz kereskedelmi forgalomban. A BatteryBox előrendelésben 139 dollárba kerül, érkezésére pedig valamikor ősszel számíthatunk.

ipon.hu


Kapcsolódó információk

2013.03.25

Akkumulátor teszt: abszolút győztes az iPad

oggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon melyik internettábla bírja egyetlen feltöltéssel a legtovább. A brit Which? Tech Daily blog […]

további részletek
2012.09.12

Üzemanyagcellával tölthetjük a mobilokat

Az Egyesült Államokban idén piacra dobnak egy hordozható üzemanyagcellát, amivel többször is feltölthetjük a mobiltelefonunkat és más eszközeinket. Az eszköz […]

további részletek
2016.08.15

Tilos lesz a lítium-ion akkumulátor a repülőgépeken

Április 1-jétől tilos lesz rakományként utasszállító repülőgépeken lítium-ion akkumulátorokat szállítani – döntött helyi idő szerint hétfőn a kanadai Montrealban székelő […]

további részletek
2017.08.05

Ennyire drága egy villanyautó-akkumulátor

A villanyautók ára alapján eddig is sejthettük, hogy az akkumulátor nem olcsó egy ilyen járműhöz, de most az is kiderült, […]

további részletek