Akkumulátor Blog

Beelőz Kína, jövőre jönnek a szilárdtestakkuval

2024.10.25

Az MG Motor 2025 során elkezdi szilárd elektrolitos akkumulátorokkal szerelni az autóit. Ezzel minden konkurenst maguk mögött hagynak.

A Toyota várhatóan 2028-ban hozza forgalomba első szilárdtest-akkumulátorral szerelt autóját, a BMW eredetileg a Neue Klasse 2025-ös premierjére időzítette volna, ám később módosítottak, és immár 2030-ra prognosztizálják a technológia bevezetését.

A kínai SAIC (Shanghai Automotive Industry Corporation) viszont nem teketóriázik, és nemzetközi presztízsmárkájával, a patinás nevű MG Motorral forradalmat robbant ki: a cég állítólag 12 hónapon belül elkezdi a nagy energiasűrűségű energiatároló rendszer forgalmazását.

Minderről a Csengtui Autószalonon beszélt hallgatóságának Ju Jingmin, a cég személyautó-részlegének ügyvezető igazgatója, írja a brit Autocar magazin.

A SAIC elvileg a jövő év második negyedévében mutathatja be az MG első szilárdtest-akkumulátorát. A cégcsoport egy másik márkája, az IM Motor már bemutatta a maga szilárd elektrolitos akkuját: az L6 szedánban a 133 kWh kapacitású egység 1080 kilométeres hatótávolságot biztosít (legalábbis a kínai mérési szabvány szerint). A 800 V-os rendszer töltési sebessége szintén lenyűgöző, 12 perc alatt 400 kilométerre elegendő energiát tud felvenni az akku.

Beelőz Kína, jövőre jönnek a szilárdtestakkuval

A várakozások szerint a szilárdtest-akkumulátor alkalmazásával akár 30 százalékkal csökkenthetők a gyártási költségek az LFP (lítium-vas-foszfát) akkukhoz képest.

A későbbiekben a SAIC további márkái is alkalmazhatják a technológiát.

vezess.hu


Kapcsolódó információk

2015.09.25

Örökké élhet a szuperakkumulátor

Az akkumulátorok belsejének szilárdítása lehet az örökké tartó telepek kulcsa. A Samsung mérnökei a terület élenjáró kutatóival együtt dolgoznak a […]

további részletek
2025.02.05

Többé nem merül le a telefon? 50 évig töltés nélkül üzemelő akkumulátort fejlesztettek

Az egyik legszörnyűbb érzés, amikor valamelyik hordozható elektronikus eszközünkre azért nem számíthatunk bizonyos pillanatokban, mert annak akkumulátora lemerült. Természetesen ezek […]

további részletek
2025.01.05

Az akkumulátor technológia jövője: Mit várhatunk 2025-ben?

1. Bevezetés Az akkumulátor technológia az elmúlt évtizedekben robbanásszerű fejlődésen ment keresztül, forradalmasítva a mobiltelefonoktól kezdve az elektromos járművekig terjedő […]

további részletek
2024.07.15

Megcsinálták a rugalmas akkumulátort, 5000 százalékkal is meg lehet nyújtani

Kínai kutatók a hajlítható akkumulátorok után rugalmas egységet fejlesztettek, ami a jelek szerint a kapacitását is jól tartja.

további részletek