A kínaiak viszik piacra az évtizedek óta ismert technológiát, amivel lítiumos akkumulátorok is kiválthatók

Miután tavaly megtört a lítiumos akkumulátorok árcsökkenése, jókora figyelem szegeződött az alternatív energiatárolási lehetőségekre, amelyek kifejlesztésében mostanában jellemzően kínai cégek – például a Debrecenben is befektető CATL – járnak élen. A kínai akkumulátor- és járműipar egyik legújabb nagy lépése a Sehol E10X típusnevet viselő, nátrium-ionos cellákkal felszerelt gépkocsi piacra dobása, ami a lítium-ionos technológiához képest …

Sokkal hatékonyabb akkumulátorokat ígér az Elysia

A WAE Technologies megoldásából autóipari OEM-ek, flottaüzemeltetők és akkumulátorbefektetők egyaránt sokat profitálhatnak, hiszen a cég Elysia leányvállalatának szoftver- és felhőszolgáltatása képes maximalizálni az akkumulátorok élettartamát és teljesítményét – számolt be a The Engineer. „Ugyanazokat az algoritmusokat, amelyeket a versenypályán futtatunk, most bármely más akkumulátorgyártó számára elérhetővé tesszük” – mondta egy nemrég tartott kerekasztal-beszélgetésen Joe Jones, …

Hamarosan jöhetnek a vízalapú akkumulátorok, amelyek 1000 százalékkal több energiát tudnak majd tárolni

Az üzemidő és a biztonság terén is áttörést hozhatnak a vízalapú telepek, melyen már javában dolgoznak a tudósok. Akár 1000 százalékkal is növelhető a vízalapú akkumulátorok tárolókapacitása – derül ki a Nature Materials folyóiratban frissen publikált, a Texas A&M Egyetem tudósai által jegyzett tanulmányból.

Itt az első ehető akkumulátor, és ez bizony remek hír

Több szempontból is ígéretes felfedezés az élelmiszerekből készült, emészthető akkumulátor. Egy akkumulátortól az esetek túlnyomó többségében “csak” annyit várunk el, hogy minél nagyobb legyen a kapacitása, minél gyorsabban feltölthessük és minél tovább megőrizze a gyári tulajdonságait, az viszont egész biztosan nem szerepel a listán, hogy meg is ehessük, holott ez is egy jogos igény lehet.

Új akkumulátor-kémiával kísérleteznek

A Fraunhofer IWS új kutatási projektet indított „MaSSiF – Material Innovations for Solid-State Sulfur-Silicon Batteries” címmel, amelynek célja a kénalapú cellák kifejlesztése. A csapat egy könnyen előállítható és gazdaságos akkumulátor megalkotására számít. A Fraunhofer Csoport szilíciumot fog alkalmazni anódanyagként, hogy javítsa az új akkumulátorcellák élettartamát. Ugyanakkor a kénnel, mint katódaktív anyaggal való kombináció is igen …

Hatalmas akkumulátor-újdonságot hozhat a Samsung Galaxy S24

Olyan rétegszerű megoldást alkalmazhatnak, amelyet az elektromos autók akkumulátorainál látni. Elég messze van még a Samsung Galaxy S24 széria bemutatója, de a fejlesztésekről folyamatosak a szivárgások. Dél-koreai források szerint például olyan akkumulátortechnológiát hozhatnak az új modellek, amely az elektromos autók piacából merít. A Samsung SDI konkrétan olyan akkumulátorokat tesztel, amelyek rétegszerű technológiát használnak. Ennek az …