Cuki Animal Edition akkumulátor csomag

A Samsung bejelentette, hogy forgalomba hozza Animal Edition akkumulátor csomagjait, amelyek négy veszélyeztetett állatfajt illusztrálnak a „Charge the Life” kampány részeként. A vállalat célja, hogy felhívja a figyelmet a veszélyeztetett állatfajok védelmére. „Az okostelefonok életünk részévé váltak, egyre többen vannak, akik egy percre sem tudják nélkülözni ezt az eszközt. Ugyanakkor nem lehet egyszerûen használati tárgyként tekinteni rájuk, hiszen a felhasználók személyiségüket is kifejezik egy-egy készülék kiválasztásával és díszítésével” – mondta Nyilas Orsolya, a Samsung Electronics Magyar Zrt. vállalati kommunikációs vezetõje.

„Az Animal Edition új akkumulátor csomagokkal mindkét szempontnak megfelelünk, hiszen a hosszú feltöltési idõ garantálása mellett az akkumulátorok jól kifejezik a Samsung és az ügyfelei elkötelezettségét a fenntarthatóság, a természet egyensúlyban tartása mellett” – tette hozzá Orsolya.

Az Animal Edition akkumulátor csomagok kétféle méretben lesznek elérhetõek. A 8,400 mAh-s akkumulátor csomag kapacitása az új Samsung Galaxy S6 akkumulátor kapacitásának több mint háromszorosa lesz, míg a 11,300 mAh-s akkumulátor csomag több mint négyszeres kapacitással bír. Egy Galaxy Note 4 akkumulátort több mint kétszer képes feltölteni, így tökéletes útitársunk lehet. A 8,400 mAh-s akkumulátor csomagon a kispanda és a sivatagi róka jelenik meg, míg a 11,300 mAh-s akkumulátor csomagon az óriás panda és az arany majom látható.

/txt/hirek/kepek/02_EB-PG850B_L-Perspective_white_Standard_Online_P_k_20150325.jpg

Az Animal Edition akkumulátor csomagok töltési szint kijelzõvel is rendelkeznek, és képesek egy idõben két készüléket is tölteni. Továbbá, az interaktív „Charge the life” mobil alkalmazás használatakor, amely elérhetõ a Google Play és a Samsung Galaxy Apps áruházakban, a töltési szint emelkedésével a veszélyeztetett állatfaj képviselõje is életre kel telefonunk kijelzõjén.

A kis panda mintegy 107 centiméter hosszú és 4,5 kg súlyú emlõsállat, hosszú, bozontos farokkal. Kevesebb, mint 10.000 felnõtt egyedet számlálnak, és szerepel a Természetvédelmi Világszövetség által vezetett (IUCN) Veszélyeztetett Fajok Vörös Listáján – besorolása „Sebezhetõ”.
Sivatagi róka egy kis éjjeli róka, amely az észak-afrikai Szaharában él. A Természetvédelmi Világszövetség Veszélyeztetett Fajok Vörös Listáján a „Nem fenyegetett” besorolásában szerepel.
Az óriás panda Kína egyik legnépszerûbb állata és nemzeti kincse. Kevesebb, mint 2000 óriás panda él a vadonban, és az IUCN listáján a „Veszélyeztetett” besorolást kapta.
Az arany majmoknak egy arany-narancssárga színû folt található a felsõ oldalán és a hátán, és természetes élõhelyének fokozatos pusztulása miatt „Veszélyeztetett” fajként szerepel a Vörös listán.

A Veszélyeztetett Fajok Vörös Listája a Természetvédelmi Világszövetség által vezetett, széles körben elismert dokumentum, amely a veszélyeztetett növényi és állati fajokat számon tartva mutat objektív és átfogó képet a természetvédelem aktuális állapotáról. A kezdetben még csak néhány fajt tartalmazó lista méretét és komplexitását tekintve is megnõtt, és kiemelkedõ szerepet játszik a kormányzatok, civil szervezetek és tudományos intézmények természetvédelmi tevékenységeiben.

telefonguru.hu