Egyre inkább saját kézbe akarja venni az akkumulátorgyártást a Tesla
2019.11.05A kaliforniai vállalat újabb jelét adta annak, hogy a jövőben saját maga kívánja legyártani az autóihoz szükséges akkumulátorokat.
Bár sokan azt gondolnák, a Tesla modelljeiben lévő akkumulátorok nem házon belül készülnek, azok ugyanis sokáig kizárólag csak a Panasonictól érkeztek. Az egyre nagyobb volumenü termelés beindítása után azonban mindez már kevésnek bizonyult, így az LG Chemmel is szerződést kötöttek, vagyis jelen pillanatban két vállalattól függ a Tesla modellek akkumulátor-ellátottsága.
Elon Musk eddig még nem közölte egyértelműen, hogy a jövőben csökkenteni szeretnék a külső parterektől való függőség mértékét, ám a jelek ezt támasztják alá, hiszen azt követően, hogy a vállalat februárban felvásárolta az akkumulátorgyártással foglalkozó Maxwell Technologies-t most újabb akvizíciót hajtottak végre, a csatlakozó fél pedig ezúttal a kanadai Hibar Systems lett, amely egészen véletlenül szintén akkumulátorgyártásra specializálódott.
A Model 3 piacra dobása óta egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a Tesla elektromos autói iránt, így az sem lenne meglepő, ha a két meglévő partner mellé, és nem azok helyére érkeznének az újonnan felvásárolt vállalatok, hiszen az LG Chem például számos más autógyártónak is szállít áramforrásokat, a kapacitásuk pedig annak ellenére is véges, hogy az elsők között vágtak bele különböző fejlesztésekbe.
Az akkumulátorok kifejezetten sarkalatos pontjai a Tesláknak, és nem csak azért, mert nélkülük egy métert sem mennének az autók, hanem azért is, mert egészen sok probléma merül fel velük kapcsolatban. Nyáron a parkolóban égett ki egy autó mindenféle külső behatás nélkül, néhány héttel ezelőtt egy tréleren szállított rakomány semmisült meg, néhány nappal ezelőtt pedig újabb panaszt nyújtottak be a gyártó ellen, amiért az szoftverfrissítéssel próbálja elérni, hogy ne kelljen garanciában kicserélnie a potenciálisan veszélyes áramforrásokat.
motor1.com
Kapcsolódó információk
Elon Musk sokkal jobb akkumulátorokat jósol a villanyautókba
A villanyautó-gyártás legnagyobb problémája jelenleg is a nagy, nehéz és drága akkumulátor, de ha a Tesla alapítójának jóslata beigazolódik, a […]
15 perc alatt is feltölhető lenne az elektromos autó
A globális személygépkocsiállománynak még mindig csak 0,2 százalékát teszik ki a villanyautók. A vásárlásukhoz egyre több kormány kínál támogatásokat. De […]
9000 mAh kapacitású akkumulátor egy telefonban?
A kínai MACOOX szerint ez lehetséges egy 4,5 hüvelykes kijelzővel ellátott mobil esetén is, EX1 névre hallgató eszközüket ekkora teleppel […]
Olcsó és gyorsan tölthető a forró akkumulátor
Az elődeihez képest mindenben előrelépést jelent a hőmodulációs akkumulátor. Kifejlesztettünk egy eléggé okos akkumulátort, amivel az elektromos autók tömeggyártásának költségei […]
