Akkumulátor Blog

Elindult a világ első lítium alapja

2010.07.28

Könnyebben elérhetővé vált a kisbefektetők számára is a világ legjobb áramtároló képességével rendelkező lítium is, amit már széles körben használnak akkumulátorokhoz például hibrid és elektromos autók gyártásánál. Az új tőzsdén kereskedett alap megfelelő befektetés lehet a zöld energiába invesztálni vágyó befektetők számára is, hiszen a lítium kereslete szorosan kapcsolódik a megújuló energia térhódításához is, lévén, hogy ez az anyag a leghatékonyabb akkumulátor alapanyag jelenleg.

A Global X Funds elindította a világ első lítiumra koncentráló tőzsdén kereskedett alapját (ETF). A Global X Lithium ETF névre hallgató alap a világ legnagyobb lítium kitermelő és feldolgozó, valamint lítium akkumulátorgyártó vállalatainak teljesítményét tükröző Solactive Global Lithium Index alakulását követi. Az ETF 20 különböző ilyen vállalat részvényeibe fektet, amelyek piaci kapitalizációja 29.8 milliárd dollár.

Egyre nagyobb figyelmet fordítanak a befektetők a lítium felé, amely – akárcsak az arany vagy az olaj – országokat tehet gazdaggá. A lítium iránt elsősorban a hibrid- és elektromos meghajtású járművek gyártása felé tolódó autóipar támaszt keresletet, amelyekhez elengedhetetlen ez a nyersanyag. Az új, zöld energiára támaszkodó autóipari fejlődés felgyorsulásában elengedhetetlen szerepe van a lítium-ion akkumulátoroknak, amelyek a legjobb áramtartalékoló képességgel rendelkeznek.

A kitermelésben egyelőre Dél-Amerika dominál, mivel a világ a lítiumkínálatának 70 százalékát két chilei vállalat adja, és hatalmas készleteket fedeztek fel a szomszédos Bolíviában is, ahol idén kezdődhet meg a kitermelés. Idén viszont amerikai geológusok hatalmas mennyiségű lítium készletre bukkantak Afganisztánban, ami egyes szakemberek szerint akár a lítium „Szaúd-Arábiája” lehet majd.

Bruno Del Ama, a Global X Funds vezérigazgatója szerint az alap nagyon jó befektetési célpontként szolgálhat olyan befektetők számára, akik a megújuló energiatermelésbe szeretne invesztálni, mivel a lítium a kereslete szorosan kapcsolódik az zöld energia térhódításához, köszönhetően a hatékony energiatároló képességének.

Forrás: www.portfolio.hu
2010.07.26 09:30


Kapcsolódó információk

2012.09.25

Öt év múlva jön a viselhető akkumulátor

Az LG Chem, a világ egyik legnagyobb kémiai cége kifejlesztett egy kábel alakú lítium-ion akkumulátort, ami csupán néhány millimeter átmérőjű, […]

további részletek
2012.12.25

Akkumulátor festékrétegekből

A Rice Egyetem kutatói olyan lítiumion-akkumulátort fejlesztettek ki, amelynek gyakorlatilag minden alkatrésze festés útján kerül a helyére, így bármilyen felületre […]

további részletek
2008.10.02

Keresik az akkumulátor utódját

Ígéretes jelöltek: nanocsöves ultrakondenzátorok Népszabadság • Szentgyörgyi Zsuzsa • 2008. március 31. Életünk központjába került a biztonságos energiaellátás. Egyre sokasodnak […]

további részletek
2025.04.05

A gyorstöltés tényleg tönkreteszi a telefonok akkumulátorát?

A gyorstöltés valóban hazavágja a mobil akkumulátorát? Összetett kérdésről beszélhetünk, így nem árt tisztában lenni az alapokkal. Az elmúlt időszakban […]

további részletek