Ezért nem bírja a telefonod akksija egy napig se
2019.08.15És nem is fogja még egy darabig, szóval a macerás külső akksikra továbbra is szükség lesz.
Általánosságban elmondható, hogy a telefonjaink alig győzik akksival, a legtöbb nem bírja egy napig sem intenzív használat mellett. Ez alól mondjuk kivétel az Energizer okostelefonja, ami inkább egy akksi telefonnal, mint egy telefon nagy akksival.
Miért nem bírják a telefonok?
Jó sok évvel ezelőtt, amikor még az elpusztíthatatlan Nokia 3310 uralta a piacot, az akkumulátorok simán bírták napokig, akár egy hétig is. A gond csak az, hogy többek között a telefonjaink hatalmas kijelzőt és őrült gyors internetet kaptak, az akkumulátorok technológiája viszont nem fejlődött ilyen iramban. Ugyanazt a lítiumos megoldást használjuk a ’90-es évek óta, mára pedig kihoztak ebből mindent, amit ki lehetett.
Tehát, a telefonok összességében sokkal többet tudnak, az akkumulátor viszont nem tartja a lépést.
Természetesen dolgoznak új fajta technológiákon, például a szilárd akksikon, amelyekbe valószínűleg több energiát tudnak zsúfolni. Persze előfordulhat, hogy addigra a telefonok még többet tudnak majd, így elavult lesz az egész, mire egyáltalán elkészítik.
nuus.hu
Kapcsolódó információk
Újrahasznosított üvegből hoztak létre nagy kapacitású akkumulátorokat
Napjainkban egyre nagyobb problémát okoznak a szeméttelepen felhalmozódó üvegek. A Riverside-i Kaliforniai Egyetem kutatóinak igen különleges ötlete van arra, hogy […]
A tengervizes akkumulátor kivégezheti a lítium-ion technológiát? Több százezer ciklust bír
Az elektromos járművekben és elektronikai eszközökben használt akkumulátorok elérik a teljesítőképességük határát. Itt az alternatíva, ami sokkal-sokkal tovább bírja. Ahogy […]
Akkumulátorgyártásba kezdene a Tesla?
A Tesla egy ideje már érdeklődést mutat az akkumulátorgyártás iránt, ezt erősíti meg ez a megrendelésük is. A felszerelést a […]
Elon Musk sokkal jobb akkumulátorokat jósol a villanyautókba
A villanyautó-gyártás legnagyobb problémája jelenleg is a nagy, nehéz és drága akkumulátor, de ha a Tesla alapítójának jóslata beigazolódik, a […]
