Galaxy IV akkumulátor NFC támogatással
2013.04.05Integrált NFC modullal érkezik dél-koreai gyártó újabb készülékekhez szánt akkumulátora.
Az előzetes információk szerint a Samsung és az Apple újabb okostelefonjai is rendelkezni fognak NFC támogatással, mely révén nem csak az érintésmentes fizetés, de a néhány centiméteren belüli készülékekkel való adatcsere is sokkal egyszerűbbé válhat.
A Galaxy S IV fő attrakciója persze nem az NFC modul lesz, de az alant látható kép szerint a technológia nem magában a telefonban, hanem az akkumulátorban foglal majd helyet, mely sokkal flexibilisebbé teheti az alkalmazási területet. A Samsung 2600 mAh kapacitású akkumulátora mellett az Apple is gondolkodik hasonló megoldásokon, hiszen a pletykák szerint a jövőben valamennyi csúcsmodell rendelkezni fog a néhány centiméteres hatótávolságú rádiós modullal.
http://mobilarena.hu
Kapcsolódó információk
Acer C7 ütőképesebb kiadásban
Az Acer a C7 chromebook nagyobb akkuval, memóriával és tárhellyel felszerelt változatát is piacra dobja, az áron mindez csak 100 […]
Hajlékony kijelzőkhöz jöhet jól a hajlékony akkumulátor
Bizonyos termékkategóriák esetében, így elsősorban az elektronikus könyvolvasóknál a jövő egyik fontos trendje lehet a jelenlegi rigid megoldásokkal ellentétben legalább […]
A vékony telefon vagy jobb akkumulátor?
A HTC szerint a vásárlóknak fontosabb a dizájn, mint az akkumulátor.
Lítium alapú akkumulátorok
A hatvanas években kifejlesztett nikkel-kadmium akkumulátorokat, majd a nyolcvanas években megjelent nikkel metál-hidrid akkumulátorokat egyre több területen váltják fel a […]