Galaxy S4 4900 mAh kapacitású brutál akksival
2013.10.05Egy ekkora akkumulátorral már igen sokáig bírja egy feltöltéssel a készülék. Míg a tavaly érkezett Samsung Galaxy S III-ba (I9300) egy 2100 mAh kapacitású akkumulátor került, addig a gyártó idei csúcsmodellje, a Galaxy S4 (I9500/I9505) már egy igen combos, 2600-as akksit tudhat magáénak. No persze nincs olyan akkumulátor, melyet ne lehetne idő előtt villámgyorsan lemeríteni, de szerencsére mindenre van megoldás.
Legutóbb a Galaxy S4 Spare Battery Charging Systemról írtunk ebben témában, mely 49 dolláros szett áll egyrészt egy tartalék 2600-as akkumulátorból, másrészt pedig egy elegáns külső akksitöltőből. Ezúttal pedig a Mophie Juice Pack for Galaxy S4 kerül fókuszba, ami egy integrált akkumulátoros spéci borítás a Samsung csúcsmobiljához.
Ez a 130 grammos okosság bármikor könnyen ráapplikálható és persze el is távolítható a telefonról és a 2600 mAh-s alapkapacitáshoz további 2300 mAh-t pakol hozzá, vagyis ily módon az összkapacitás eléri a 4900 mAh-t. A 16 milliméter vastag borítás fekete és fehér színváltozatban kapható, ára pedig 99 dollár, vagyis átszámítva mintegy 22 ezer forint. Az egyetlen negatívum, hogy a borítás használhatatlanná teszi a készülék NFC chipjét.
mobilport.hu
Kapcsolódó információk
Még strapabíróbb akkumulátorok kerülnek a HP noteszgépeibe
Másfél tucat noteszgépéhez teszi elérhetővé a Boston Powertől származó Sonata akkumulátorokat a HP, melyek különlegessége hogy lassan fáradnak el, vagyis […]
A HUN-REN korszerűsítésének lényege testesül meg a nátrium-kén akkumulátor projektben
A villamos energia innovatív tárolását demonstrálhatja hazánk első nátrium-kén akkumulátora, amelyet a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont (HUN-REN EK) csillebérci telephelyén adtak […]
Mik azok a szilárdtest akkumulátorok?
A szilárdtest akkumulátorok olyan típusú akkumulátorok, amelyek szilárd elektródákat és elektrolitokat használnak, szemben a hagyományos lítium-ion akkumulátorokban használt folyékony vagy […]
Szenzációs újdonság az akkumulátorok világában
Miközben az utóbbi évtizedekben az autó egy kerekeken guruló számítógépközponttá alakult, addig az elektronikus rendszerek számára életfontosságú energiát tároló akkumulátor […]