Akkumulátor Blog

Hajlékony kijelzőkhöz jöhet jól a hajlékony akkumulátor

2012.12.29

Bizonyos termékkategóriák esetében, így elsősorban az elektronikus könyvolvasóknál a jövő egyik fontos trendje lehet a jelenlegi rigid megoldásokkal ellentétben legalább részben hajlékony eszközök térhódítása. Csakhogy ehhez nem elég, ha csupán az eszköz kijelzője hajlékony.

Új, felxibilis akkumulátor-prototípussal rukkolt elő a dél-koreai Fejlett Tudományok és Technológiák Intézetének egyik kutatója. A hajlékony áramforrást elsősorban a jövő e-könyvolvasóihoz, netán más, hajlékony mobil eszközökhöz, lehet majd felhasználni, ezen a területen a kijelzőgyártó technológia ugyanis már hosszú ideje képes hajlékony megjelenítők sorozatgyártására, az áramforrások esetében azonban nem sikerült még olyan áttörést elérni, mely a lfexibilis elektronikus eszközökhöz széles körben használható lenne.

A patthelyzetből a kiutat Keon Jae Lee professzor és csapata által alkotott hajlékony áramforrás mutathatja meg. A csapatnak sikerült elérnie ugyanis, hogy egy vékony, hajlítható filmrétegre egy újratölthető lítiumion-akkumulátor összes komponensét felvigyék. A gyártás során jelentkező legnagyobb kihívást, a katódként használt fém oxidok felvitelét a hajlékony alaprétegre Lee-nek és csapatának a magas megmunkálási hőmérséklet ellenére sikerült megoldania.

Az így létrejött akkumulátor-prototípus egyelőre leginkább kis energiaigényű fogyasztók (például LED-ek) ellátására alkalmas csupán, a gyártástechnológia finomhangolásával azonban a kapacitás a kutatók szerint tovább növelhető. A megoldás további előnye, hogy a mérések szerint az akkumulátor által biztosított feszültségszint konstans állapotban marad akkor is, ha a felületet meghajlítják.

A különböző hordozható eszközöket gyártó cégek régóta vizionálnak flexibilis kütyüket, igaz legtöbbjük – különösen az elektronikus könyvolvasókban utazó vállalatok – elsősorban a hajlékony kijelzők költséghatékony tömeggyártására fókuszálnak. Ettől függetlenül léteznek már felxibilis okostelefon-koncepciók is, így a Samsung már tavaly fellebbentette a fátylat a Galaxy Skinről, mely hajlékony AMOLED-kijelzővel rendelkezne, de a Nokia is mutatott be hajlékony okostelefont a tavaly őszi Nokia World rendezvény során.

hwsw.hu


Kapcsolódó információk

2013.03.15

Akkuüzemidő mustra tablet fronton

Angol földön kíváncsiak voltak arra, hogy melyik táblagép bírja legtovább a nyüstölést. Bekérték hát a legnépszerűbb eszközöket és nekiláttak a […]

további részletek
2013.12.05

Újfajta lítiumion-akkumulátor forradalmasíthatja az energiatárolást

Az Illinois-i Egyetem kutatói kifejlesztettek egy újfajta lítiumion-akkumulátort, amely harmincszor kisebb méret mellett is kétezerszer nagyobb teljesítményre képes, mint a […]

további részletek
2008.12.08

Spenót-akkumulátor notebookokba és mobiltelefonokba?

Az új spenótból készült chip működése hasonlít arra a természetben megtalálható módszerre, amelynek segítségével a növények a működésükhöz szükséges energiát […]

további részletek
2013.07.15

Tíz tipp, hogy ne kelljen az okostelefont naponta tölteni

„Egy kis odafigyeléssel akár egy nappal is meghosszabbíthatjuk mobilunk, táblagépünk üzemidejét, így nem szükséges azt akár naponta tölteni” – hívja […]

további részletek