Hamarosan mindennél egyszerűbben, áramforrás nélkül töltheti telefonja akkuját
2016.04.05A MIT kutatói a legtermészetesebb energiaforrást használják újszerű akkumulátoruk töltéséhez.
Talán emlékeznek még azokra a karórákra, amelyeket nem kellett felhúzni, ugyanis a csukló mozdulatai „hajtották” az időmérőt.
Valami hasonlóban gondolkodtak a Massachusetts Institiute of Technology (MIT) végzős hallgatói és professzoruk is, amikor egy olyan, a mai lítium-ionosra emlékeztető akkumulátort készítettek, amelyik elvileg az emberi mozgásból nyeri az energiát, például a járkálás mechanikai energiáját alakítják villamos energiává.
Az akkumulátor szendvicsszerű elrendezésű, két réteg lítium ötvözetet egy rész porózus, folyékony elektrolittal átitatott polimer réteg választja el. Ez az akkumulátor hajlékony, a karra vagy a lábra csatolható, így akár egy, az egészségnek is jót tevő háztömb körüli sétával lehet feltölteni az energiaadót. A demonstrációra szolgáló eszköz is bizonyított: kellően nagy áram keletkezett, hosszú impulzus időtartammal.
Az újfajta akku hatásfoka egyelőre csak 15 százalék, de fejlesztői szerint a 100 százalékot megközelítő hatásfok is elképzelhető lesz a jövőben. Ráadásul egy viszonylag olcsó és rugalmas megoldásról van szó, így borítékolható a sikere.
hvg.hu
Kapcsolódó információk
Kínai kutatók forradalmi megoldással álltak elő az akkumulátoroknál
Kínai kutatók olyan módszert fejlesztettek ki, amivel visszaállítható az elhasználódott akkumulátorok újkori állapota. A sanghaji Fudan Egyetem munkatársai által kidolgozott, […]
Megérkezett a lítium-ionos akkumulátorok utódja?
A ZPower tesztelés alatt álló akkumulátora 30 százalékkal nagyobb teljesítményt és biztonságosabb működést ígér a hagyományos lítium-ionos egységekhez képest. A […]
Akkumulátortöltés vezeték nélkül, akár 2,5 centiméterről is
A modern noteszgépek többféle vezeték nélküli technológiát is támogatnak. Ezek közül a WiFi már az alapfelszereltség része, de Bluetooth támogatással […]
Itt a Faraday Future nagy dobása: jön a bővíthető akkumulátoros autók kora
Kedd hajnalban végre hivatalosan is bemutatta első koncepcióautóját a Faraday Future. A korábbi hírek igaznak bizonyultak, az Amerikában székelő, de […]
