Íme a világ legkisebb, eldobható telefontöltője
2015.03.15Az alábbi eldobható telefontöltő pici és könnyű, tényleg bárhol velünk lehet, ha egyszer tömeggyártásra kerül.
Még a legkisebb női táskában sem foglalnak nagy helyet a Mini Power nevű hordozható okostelefon-töltők, amelyek tervei egy kínai dizájner fejéből pattantak ki, és az ötletgazda mégdíjat is nyert velük.
Tulajdonképpen egy perforált lemezről lehetne letörni a biológiailag lebomló anyagokból készült töltőket, amelyeknek 2 órás, 4 órás és 6 órás változatuk van, ki-ki azt választja, amennyi időre életet szeretne lehelni telefonjába.
Az egyszer használatos telefontöltő ötlete persze nem új, Ázsiában tele vannak velük a boltok, azonban ezek cseppet sem környezetkímélők, szemben a Mini Power tokjával. Persze a parányi akkumulátor a kapszulák belsejében nem lebomló, viszont nem a szokásos lítium-ion cellákból épül fel, hanem úgynevezett papír akkumulátorról van szó, azaz nem tartalmaz nehézfémeket. Könnyű feltölteni, s tervezője úgy gondolja, hogy abban a boltban lehetne cserélni egy újra, ahol megvásárolta valaki, a régit pedig újra töltenék, s ismét értékesítenék.
Koncepcióról lévén szó, egyelőre ne is keresse senki, mindenesetre most lenne jó a számára egy Kickstarter-projekt indítása benicar blood pressure.
HVG
Kapcsolódó információk
Grafénnel létrehozott lítium-ion akkumulátort jelentett be a Huawei
Az új készülékek élettartama megduplázódik és magas hőmérsékleten is működőképesek. A Huawei jelentős áttörést jelentett be az akkumulátorokkal kapcsolatos kutatásában: […]
Miért nincs a hajlékony telefonokban hajlékony akku?
Lehet, hogy ezt a kérdést már nem sokáig teszik fel, a zürichi műszaki egyetemen ugyanis elkészült egy hajlítható, csavarható, nyújtható […]
5 dolog, amit rosszul tudsz a mobilod töltéséről
1. Az utángyártott töltő tönkrevágja az akkumulátort Itt rögtön fontos különbséget kell tennünk a megbízható gyártók és a hamisítványok között. […]
bKey akksi-kulcs, az életmentő
A rendkívül kis méretű hordozható akkumulátor adott esetben akár szó szerint is életet menthet. A bKey a Kickstarteres megjelenés után […]
