Jön a gyorstöltés új időszámítása
2015.11.05A Qualcomm nevű, főleg mobil eszközökbe szánt processzorokat gyártó cég sok egyéb mellett az androidos telefonokban található gyorstöltő megoldás fejlesztéséért is felel. Egy friss bejelentés szerint a cég a 2016-ban már elérhetővé teszi a Quick Charge nevű rendszer 3.0-s változatát.
A Snapdragon 820, 620, 618, 617 és 430-as, tehát nagyjából a jövőre a piacra kerülő telefonokba szerelt processzorok mellé elérhető gyorstöltés a gyári adatok szerint egy tök üres akkumulátort 35 perc alatt tölt majd fel 80 százalékra. Az új megoldás lényege, hogy a töltő az aktuális igényeknek megfelelően, 0,2 voltos feszültség-lépcsőkben tudja majd változtatni a töltés mértékét 3,6 és 20 volt között.
A gyártó szerint azzal, hogy az akkumulátor állapotának, és az egyéb tényezők figyelembe vételével megy majd a töltés, az akkumulátorok élettartama is megnőhet. A 3.0-s változat amúgy nagyjából kétszer lesz gyorsabb, mint az első gyorstöltő megoldás volt pár évvel ezelőtt.
index.hu
Kapcsolódó információk
Az akkumulátor technológia jövője: Az akkumulátor technológia jövőjének lehetséges kihívásai és lehetőségei
Az akkumulátor technológia ígéretes jövője ellenére számos kihívást is le kell küzdeni 2025-ig: Kihívások: Fenntarthatóság: Bizonyos akkumulátorok gyártása környezetterhelő lehet, […]
Serpenyőként melegszik a román tepsimobil
Egyre elterjedtebbé válnak az óriási méretű kínai csúcsmobilok, európai gyártótól viszont mást várna az ember. Épp ezért okozott meglepetést a […]
99%-os pontossággal megbecsülhető akku-üzemidő
A Texas Instruments technológiájával 99 százalékos pontossággal becsülhető meg egy akkumulátor működési ideje. A Texas Instruments eredetileg laptopokhoz dolgozta ki […]
Robbanásszerűen nő a világon a használt akkumulátorok száma – Mi lehet a jó megoldás?
Dinamikus növekedés jellemzi a világ akkumulátorgyártását, miután a járműiparban egyre elterjedtebbé válik ez a fajta meghajtási mód. Ennek következtében az […]