Akkumulátor Blog

Kicsit elaludt a Duracell, de végül csak előállt egy használható külső akkumulátorral

2018.12.05

Finoman szólva sem álltak az okostelefonok által hozott új kor élére a nagy elemgyártók, de végül a „nyuszis” vállalatot is elérte a korszellem. A Duracell ígérete szerint vésztöltőjük akár 72 órára elegendő energiával képes ellátni egy okostelefont.

Az okostelefonok nemcsak azért jelentettek nagy változást az őket megelőző „butatelefonokhoz” képest, mert gyakorlatilag már egy miniatűr számítógépekről beszélhetünk, hanem azért is, mert – éppen emiatt – jóval kevesebb ideig bírják egyetlen feltöltéssel. Ezt az igényt felismerve kezdtek bele a különböző gyártók a külső akkumulátorok fejlesztésébe, amikre sokszor egy új termékkategóriaként gondolunk, valójában azonban az eljövetelükkel sem lett semmi új a Nap alatt.

A külső akkumulátorok ugyanis nem mások, mint a korábbi elemek modern, újratölthető változatai. Éppen ezért is furcsa, hogy a világ egyik legismertebb elemgyártó cége egészen mostanáig nem vágott bele a „normális” powerbankek készítésébe.

Bár korábban is készült már küső akkumulátor, azok kapacitása jóval kisebb volt a mostani változatnál. A Duracell nemrég egy 10 000 mAh-s lítium-ion akkumulátorral állt elő, ami a fejlesztők ígérete szerint 72 órás plusz üzemidőt biztosít a hozzá csatolt okostelefonnak. (A Duracell a számításhoz egy iPhone 7/8 akkumulátorát vette figyelembe.)

A készülék két USB-csatlakozót is kapott, így egyszerre két eszközt is képes tölteni. Hogy mennyi energia maradt benne, azt egy LED-sor mutatja meg.

A Duracell az okostelefonokhoz szánt külső akkumulátorát első körben az indiai Amazonon árulja, ahol 2499 rúpiát (kb. 10 ezer forint) kérnek el érte.

hvg.hu


Kapcsolódó információk

2021.10.05

Jönnek a következő generációs akkumulátorok

Jelentősen növelhetik például az elektromos járművek hatótávolságát. A lítium-oxigén elemek stabilitása és teljesítménye jelentősen javulhat egy olyan testre szabott elektrolit […]

további részletek
2013.03.05

Jön az SMS: most érdemes feltölteni az akkumulátort

Informatikai cégek sora verseng annak megoldásán, hogyan lehetne elérhető közelségbe hozni a szélenergia a közúti közlekedésben való hasznosítását. A cél, […]

további részletek
2018.06.25

Lítiumos akkumulátorgyár Miskolcon

Magyarországon építi első európai gyárát az akkumulátorok gyártására szakosodott japán GS Yuasa cég. A 2019-re elkészülő üzem elektromos hajtású autók […]

további részletek
2012.09.13

Újfajta akkumulátor: vírus termeli az áramot

Egy M13 nevű bakteriofág segítségével készítettek elektródot a Massachusettsi Egyetem kutatói – írja a Népszabadság. Ez a vírus csak baktériumokat […]

további részletek