Lítiumos akkumulátorgyár Miskolcon
2018.06.25Magyarországon építi első európai gyárát az akkumulátorok gyártására szakosodott japán GS Yuasa cég. A 2019-re elkészülő üzem elektromos hajtású autók energiatárolását szolgáló lítiumos akkumulátorokat állít majd elő.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az eseményen elmondta, hogy a 8,8 milliárd forint értékű miskolci beruházást a kormány 465 millió forint vissza nem térítendő támogatással segíti, az üzem több mint félszáz embert foglalkoztat majd. Hozzátette, az autóipari forradalom a szemünk előtt zajlik, és ennek kapcsán számos fontos és jelentős beruházás érkezett Magyarországra, illetve ezután is fog. Szerinte azt senki nem vitatja, hogy Magyarország az autóipar hagyományos korszakában az európai autógyártás egyik fellegvárává nőtte ki magát, tavaly az autóipar teljesítménye nemzetgazdasági rekordot döntött, meghaladta a 8 ezer milliárd forintot, és 175 ezren dolgoznak az ágazatban. Miskolcon pedig olyan új, innovatív technológiával készülő akkumulátorokat gyártanak majd, amelyek biztosítják, hogy az új digitális autóipari korszakban is meghatározó szereplők maradjunk. A japán társaság beruházásáért Magyarországgal Csehország és Németország is versenyzett.
Osamu Murao, a GS Yuasa elnök-vezérigazgatója az alapkőletétel során elmondta, hogy Miskolcon lítium-ionos akkumulátorokat gyártanak majd, amelyek elektromos és hibrid meghajtású autókhoz is használhatóak, Japánon kívül csak Miskolcon készül ilyen akkumulátor. Azért választották a várost, mert jól szervezett az infrastruktúrája, képzett szakemberei vannak, illetve az önkormányzat is támogatta a fejlesztést.
Az akkumulátorokat, elemeket, töltőket és más elektromos berendezéseket gyártó GS Yuasa Corporation 17 országban megközelítőleg 15 ezer munkavállalót foglalkoztat.
demokrata.hu
Kapcsolódó információk
Már dolgoznak az 1000 kilométeres hatótávot kínáló akkumulátorok kifejlesztésén
Amennyiben minden a tervek szerint halad, az új fejlesztés már három éven belül piacra kerülhet. Több gyártó is kínál már […]
Graffiti mint akkumulátor
Lemerült az akkumulátora? Vegyen néhány flakon festékspray-t, és fújjon egy olyan graffitit a háza falára, amely elektromos áramot ad. Houstoni […]
5 tipp, ami segít megnövelni az akkumulátorod élettartamát
Megfelelő odafigyeléssel kiállják az idő próbáját.Az akkumulátorok üzemidejének maximalizálásához elengedhetetlen azok helyes használata és karbantartása. Ezek meglétével egy akkumulátor akár […]
Kína megcsinálta az akkumulátort, amitől jóval tovább bírja egy feltöltéssel a telefon
A kínai Csinghua Egyetem kutatóinak köszönhetően kerülhet a világon először gyártásba a szilárdtest-akkumulátor, amelynek köszönhetően nemcsak a mobil üzemideje, de […]
