Megcsinálták az új akkumulátort: nem kell hozzá más, csak víz, beton és korom
2024.02.05Betonból készítettek akkumulátort a Massachusettsi Műszaki Egyetem kutatói, találmányukkal ki lehetne váltani a ház energiaellátásának egy részét.
Újfajta megközelítéssel oldanák meg az energiatárolás problémáját az amerikai Massachusettsi Műszaki Egyetem mérnökei. A szakembereknek sikerült a betont szuperkondenzátorrá alakítaniuk, így azzal már elektromos áramot is el lehet raktározni. Az erről szóló publikáció a Proceedings of the National Academy of Sciences című tudományos lapban jelent meg.
A tanulmány szerint a kutatók egy 2021-es ötletet továbbgondolva jöttek rá, hogy egyetlen adalékanyag hozzáadásával elérhető, hogy a beton energiát tudjon tárolni. A recept szerencsére nem túl bonyolult: beton, víz és korom.
Az anyagok összekeverésével sikerült a szuperkondenzátor létrehozása, amelyhez 1 méter vastagságú elektródát kellett adni ahhoz, hogy képesek legyenek olyan egyszerű eszközöket ellátni energiával, mint például a ledes izzók.
A New Atlas megjegyzi: mivel az épületek többsége beton alapra épül, ezért egy egyszerű módosítás elég ahhoz, hogy akkumulátorrá változtassuk a házakat, ezzel pedig spóroljanak az áramszámlán a lakók. A számítások szerint nagyjából 45 köbméter beton már elegendő ahhoz, hogy 10 kWh energiát tároljunk benne. Hozzávetőlegesen: egy egyméteres tartófal-szakasz alapozásához nagyjából 0,24 köbméter betonra van szükség.
A technológia most már adott, így ha azt napelemekkel társítanák össze, az adott épület képes lenne jelentős mennyiségű szén-dioxid kibocsátást megspórolni azzal, hogy kevesebb áramot használ el a hálózatról.
hvg.hu
Kapcsolódó információk
Az akkumulátor technológia jövője: Következtetés
Az akkumulátor technológia gyorsan fejlődik, és 2025-re forradalmasíthatja a világunkat. A fent említett trendek és technológiák új lehetőségeket teremtenek az […]
Varázsütésre duplájára nőtt az iPhone 15 akku-élettartama
Egyik napról a másikra duplájára nőtt az iPhone 15 sorozat akkumulátorának életciklusa az Apple terméktámogatási oldala szerint, méghozzá anélkül, hogy […]
Beelőz Kína, jövőre jönnek a szilárdtestakkuval
Az MG Motor 2025 során elkezdi szilárd elektrolitos akkumulátorokkal szerelni az autóit. Ezzel minden konkurenst maguk mögött hagynak. A Toyota […]
Újfajta lítiumion-akkumulátor forradalmasíthatja az energiatárolást
Az Illinois-i Egyetem kutatói kifejlesztettek egy újfajta lítiumion-akkumulátort, amely harmincszor kisebb méret mellett is kétezerszer nagyobb teljesítményre képes, mint a […]