Akkumulátor Blog

Olyan akkumulátort tesz le az asztalra a Samsung, amit megemlegetnek majd az autósok

2017.04.05

Elég egy 20 perces töltés a Samsung akkumulátorának ahhoz, hogy utána 500 km-en keresztül elég energiát biztosítson egy autó meghajtásához.
Bár a (közeli) jövő közlekedésében egyértelműen az elektromos autóké lesz a főszerep, az e-autók kritikusai általában ugyanazt a két érvet szokták felhozni: túl lassan töltődnek újra és túl kicsi a hatótávolságuk, legalábbis a belső égésű motorral szerelt változatokhoz képest. Előbbit szerencsére egyre több gyártó cáfolja meg – elég csak a Tesla rekordjára, vagy épp a nemrég bemutatott Faraday Future FF91-re gondolni –, utóbbi probléma megoldására pedig a Samsung (is) bejelentkezett.

Az Engadget beszámolója szerint a dél-koreai cég akkumulátorok fejlesztéséért felelős részlege, a (Galaxy Note7-ek kigyulladó aksijai mögött is álló) Samsung SDI egy olyan akkumulátor-rendszert tetvezett, amit 20 perc alatt 500 km-re elegendő elektromos árammal tölthetünk fel. Illetve a projekt már túl van a terveken, már a prototípus is kész van belőle.

A hírek szerint az akkumulátor teljes kapacitása 600 km-re elegendő energiát tud majd tárolni, vagyis a 20 perces töltés nagyjából 80 százalékig tölti fel a rendszert. Ennyi időt simán eltöltünk egy benzinkúton is, ha épp meg akarunk állni pihenni/kávézni az autópálya mellett.

A prototípust a tervek szerint 2021-re véglegesíthetik és akkor dobhatják majd piacra.

hvg.hu


Kapcsolódó információk

2015.10.15

Stílusos segítség a lemerült mobilodnak

A Yu bejelentette legújabb hordozható akksitöltőjét, a Jyuice-t, mely kiváló minőségű anodizált alumínium borítást kapott, így egyrészt rendkívül jól ellenáll […]

további részletek
2015.06.25

Fontos az erős akkumulátor? Akkor nézze meg ezt az okostelefont

Több felmérés is igazolta már, hogy a felhasználók számára az akkus üzemidő a legfontosabb egy telefonnál. Az alábbi készülék fejlesztői […]

további részletek
2022.05.25

Akkumulátor-nagyhatalom lehet Magyarország

2800 milliárd forintnyi beruházás valósult meg az akkumulátorgyártás területén, a pénz bő 10 százalékát a kormány adta – írja a […]

további részletek
2021.04.05

9 000 000 mAh-s akkut árulnak az eBayen, nem nagy meglepetés, mi jön helyette

A ZDNet újságírója rendelt egyet az átszámítva nagyjából 5900 forintba kerülő termékből, és pontosan azt kapta, amire ennyi pénzért számítani […]

további részletek