Samsung telefonja van? Jön hozzá a funkció, ami segít spórolni az akkumulátorral
2019.02.05A Google fejlesztői még tavasszal mutatták be az Adaptive Battery nevű technológiát, ami a mesterséges intelligencia segítségével megpróbálja kinyújtani a készenléti időt.
Bár az elmúlt hetekben a Samsung kapcsán leginkább a jövőre érkező Galaxy S10-családról, vagy a hajlítható kijelzős mobilról lehetett hallani, van más is, amire a márka rajongói várhatnak. A dél-koreai cég 2019-ben adja majd ki az új felhasználói felületét, amit várhatóan sok készülék megkaphat, a Galaxy S9-en és a Note9-en pedig már fut is a One UI béta verziója.
Mindez nemcsak új kinézetet, hanem újfajta funkciókat is ad a mobilnak, egy dolgot kivéve: az Android Adaptaptive Battery technológiáját. Pontosabban szólva eddig nem volt elérhető a One UI-ben, mostantól viszont ez változik, az új bétába ugyanis már bekerült – számolt be róla a Sammobile.
Az Adaptive Battery lényegében abban segít, hogy a mobiltelefon akkumulátora minél tovább bírja egy feltöltésel. A technológiát még májusban mutatták be a Google fejlesztői a szokásos éves I/O fejlesztői konferenciáján. A fejlesztés a mesterséges intelligencia támogatásával „megtanulja”, hogyan hasznájuk a mobilunkat, a háttérben futó alkalmazásokat, adathasználatot és más, az akkumulátor töltöttségét befolyásoló tényezőt ehhez a szokáshoz igazít.
A Samsung ugyan korábban készített már hasonló megoldást, amivel képes kitolni a két mobiltöltés közti időt, ám amögött nem a mesterséges intelligencia áll(t), így nem is lehet(ett) annyira hatékony.
Az Adaptive Battery technológia használatát a Beállítások – Eszközkezelő menüpontokon belül az akkumulátor ikonra tapintva lehet megtalálni, ahol eldönthetjük, hogy be- vagy kikapcsoljuk azt.
hvg.hu
Kapcsolódó információk
Már készül a hajlékony akkumulátor
Rugalmas lítium-ion akkumulátorcellát mutattak be nemrég Koreában, mely hajlítás hatására nem veszít kapacitásából, sőt élettartamát tekintve is bírja a gyűrődést.
Egy perc alatt tölthető szilárdtest-akkumulátort készítettek, ami a lítium-ion energiatárolók trónjára törhet
Az akkumulátor hajszálvékony rétegekből áll össze, nem gyúlékony és sokáig megőrzi teljesítményét, de egyelőre csak a laboratóriumi változata létezik. A […]
Az akkumulátor forradalom még csak most kezdődik
A gyártásba manapság hatalmas mennyiségű tőke áramlik. A Macintosh Portable, az Apple első laptopja, 1989-ben több mint 7 kilogrammot nyomott, […]
Gyorsabban merülnek a frissített iPhone-ok
Aki még nem frissítette iPhone-ja operációs rendszerét, az egyelőre ne is tegye: az iOS 6.1.3 verziójával, úgy tűnik, nincs minden […]
