Akkumulátor Blog

Szilárdtest-akkumulátorok gyártására készül a Toyota

2024.03.05


A japán vállalat hosszabb ideje készül technikai ugrásra. Egy friss bejelentés szerint már a célegyenesben vannak.

Együttműködésre lépett a Toyota Motor Corp. és az Idemitsu Kosan Co. energetikai vállalat teljes egészében szilárdtest-akkumulátorok tömeggyártási technológiájának kifejlesztésére – jelentette be csütörtökön a Toyota. A japán autógyár eddig viszonylag kevés modellel szerény lépéseket tett az elektromos járművek területén, aminek különböző vélemények szerint stratégiai okai voltak: a Toyota döntő előny elérésén dolgozott új akkumulátor technológiával. A mostani bejelentés ezt igazolja: az együttműködés már a tömeggyártást beindításának előkészítéséről szól.

A szilárdtest-akkumulátorok nagyobb kapacitással rendelkeznek és biztonságosabbak a jelenleg kereskedelmi forgalomban lévő jármű-akkumulátoroknál. A Toyota tájékoztatása szerint a több mint kétszeresére lehet vele növelni az elektromos járművek hatótávolságát, a töltési időt pedig akár tíz percre is le lehet rövidíteni.

A közlemény szerint a fejlesztési együttműködés célja, hogy a technológián alapuló akkumulátorok 2027-re piaci forgalomba kerülhessenek.

A szilárdtest-akkumulátorok fejlesztésébe már a többi autógyártó vállalat is belefogott. A Toyota–Idemitsu-együttműködés a szulfid szilárd elektrolitok fejlesztésére összpontosít, de kiterjed az ellátási lánc kiépítésére és a gyártási hatékonyság növelésére is.

index.hu


Kapcsolódó információk

2020.05.25

Egy töltéssel 2000 kilométer

A lítium-kén akkumulátor hozhatja el az elektromos autózás forradalmát? Egy ausztrál cég kutatása szerint igen: az elméleti hatótáv 2000 km, […]

további részletek
2019.12.15

A lítiumion-akkumulátor kifejlesztéséért jár idén a kémiai Nobel-díj

A lítiumion-akkumulátor kifejlesztéséért egy amerikai, egy brit és egy japán tudós, John Goodenough, Stanley Whittingham és Josino Akira kapja az […]

további részletek
2022.12.15

Van valami a moszatokban, amitől jobbak lehetnek az akkumulátorok, egy kutatócsoport bizonyította

A tengeri moszatokból kinyerhető anyagokról valószínűleg senkinek sem gondolná, hogy az energiatárolásban is komoly szerepük lehet. Pedig így van. Egy, […]

további részletek
2008.10.08

Megérkezett a lítium-ionos akkumulátorok utódja?

A ZPower tesztelés alatt álló akkumulátora 30 százalékkal nagyobb teljesítményt és biztonságosabb működést ígér a hagyományos lítium-ionos egységekhez képest. A […]

további részletek