Akkumulátor Blog

Több akkumulátor a Google moduláris telefonjaiban

2014.06.15

Az egyénire szabás új szintjét érhetjük majd el a moduláris készülékekkel, egynél több akkumulátorral.
A cég a napokban tette közzé a külső partnereknek szánt Module Developers Kit (MDK) csomagot, amely az általuk elkészítendő modulok fontosabb paramétereit, kialakításuk feltételeit sorolja fel. Ebben kitérnek többek között az alkalmazandó akkumulátorok lehetséges számára, valamint azok feltöltési opcióira, így számos érdekes részletet tudhatunk meg a projektről.

Rögtön szemet szúrt az érdeklődőknek, hogy a Project Ara eredményeként megjelenő telefonvázakban akár egynél több akkumulátort is felhasználhatunk majd, mi több, lehetővé válik ezek egy időben történő feltöltése, valamint menet közben történő cseréje is anélkül, hogy a készüléket ki kellene kapcsolnunk. Ezzel nagymértékben növelnék a felhasználói kényelmet, bár szóba kerül a külsőleg csatlakozó modulok alkalmazása is – ez utóbbiak tömeggyártását viszont a Google nem venné szívesen, valószínűleg a hordozható eszközök kényelmes kézben tartásának szempontja miatt.

Ami a külső fejlesztők által kialakított modulokat illeti, ezek forgalmazását egy online bolton keresztül képzelnék el, így számíthatunk arra, hogy a Google Play portál hamarosan újabb kategóriával bővülhet ki. A potenciális vásárlók itt állíthatnák össze a számukra ideális készülékeket, mégpedig számos eltérő modulból és komponensből kiválasztva a legjobbnak, legalkalmasabbnak tartott példányokat.

Az első fejlesztői konferenciára már a jövő héten sort kerítenek, más hírek szerint pedig a következő hónapban elkészülhet az első működő prototípus, amelyet egyelőre házon belül tesztelnek majd. A gyártóknak szánt végleges MDK az év végére állhat össze.

sg.hu


Kapcsolódó információk

2013.12.25

Szenzációs újdonság az akkumulátorok világában

Miközben az utóbbi évtizedekben az autó egy kerekeken guruló számítógépközponttá alakult, addig az elektronikus rendszerek számára életfontosságú energiát tároló akkumulátor […]

további részletek
2024.03.05

Szilárdtest-akkumulátorok gyártására készül a Toyota

A japán vállalat hosszabb ideje készül technikai ugrásra. Egy friss bejelentés szerint már a célegyenesben vannak. Együttműködésre lépett a Toyota […]

további részletek
2011.07.26

Vírussal támadhatók az Apple-notebookok akkumulátoraik által

Újfajta biztonsági rést fedezetek fel az Apple notebookjaiban.

további részletek
2024.04.05

Megtalálták a lítium-akkumulátorok alternatíváját a Debreceni Egyetem kutatói

Olcsó, gyorsan előállítható és újrahasznosítható akkumulátort fejlesztettek ki a Debreceni Egyetem kutatói. A cink-levegő akkumulátor a várakozások szerint kiválthatja a […]

további részletek