Akkumulátor Blog

Továbbra is akadnak gondok a Nissan Leaf akkumulátorával

2012.11.15

A Nissan elektromos autója lassan minden nap bekerül valamivel. Most sajnos éppen megint nem egy pozitív hírrel. Néha rekorddal, néha limuzin képében, máskor rendőrautóként, de valahogyan a Leaf mindig bekerül a híreinkbe.

Tulajdonképpen el lehet mondani, hogy ez a jármű az Auto 2.0 celebje, de szerencsére nem olyan, mint a kissé elhasznált Kiszel Tünde, hiszen sokkal csinosabb, és szívesebben is vinnénk haza, ellentétben a bozontos szemöldökök koronázatlan királyasszonyával. Korábban is írtunk róla, hogy lokálisan tapasztalhatók problémák a Leaf akkumulátorával, miszerint már egy évvel a forgalomba helyezés után is csak 80 százalékát tudja az eredeti kapacitásának.

A hybridcars.com hírében látható, hogy immáron a Phoenix CBS is foglakozik a dologgal, mivel Arizonában többen tapasztalták ezt a kellemetlen jelenséget, ami már 169 oldalt generált a MyNissanLEAF.com-on.

A Phoenix CBS riportjában hallható, hogy jelentős mértékű tartományvesztést tapasztaltak az autónál, és ahogy egy tulajdonos elmondásából kiderül, a korábbi 90 mérföld helyett immár csak 44 mérföldet tud megtenni egy feltöltéssel. Ugyanakkor az illető azt is elmondja, hogy ettől nem kedveli kevésbé a Leafet, csupán kellemetlen a dolog. Mások viszont nem ennyire megértőek, és szeretnék, ha kapnának egy normálisan működő autót. Úgy tűnik, hogy a korábbiakkal ellentétben, immár a Nissan is foglalkozni kíván ezekkel a problémákkal, ami növelheti a vevői elégedettséget. Aki esetleg emlékszik még a Chevy Volt gyulladásos eseteire, az tudja, hogy ott a gyártó azonnal reagált, és meglehetősen liberális volt a vevői panaszok kezelését illetően, így végül mégis jól teljesített a Volt.

technet.hu


Kapcsolódó információk

2020.02.25

Ötször akkora kapacitást garantálhat a világ leghatékonyabb akkumulátora

A kutatók kifejlesztettek egy új akkumulátort, amellyel az állításuk szerint öt napig folyamatosan működtethető egy okostelefon, és egy elektromos jármű […]

további részletek
2016.05.25

A Nissan is háztartási akkuval támad

Már nem csak autóival indul harcba a Tesla ellen a Nissan az európai piacon, a japán cég egy saját otthoni […]

további részletek
2024.06.05

Ez az akkumulátor a belső égésű motorok legnagyobb híveit is megingathatja

A hatótávolsággal kapcsolatos aggodalom elleni háború folytatódik, mivel egyre több autógyártó mutat be új, ultragyors töltést támogató akkumulátorcsomagokat. Legutóbb a […]

további részletek
2025.05.05

Villámgyors akkucsere: Az elektromos autók jövője új pályára állhat

Az elektromos autók térnyerésével az akkumulátorok töltési ideje és élettartama kulcsfontosságúvá vált. A legtöbb autógyártó jelenleg a töltőhálózatok fejlesztésére összpontosít, […]

további részletek