Úgy növekszik a kínai akkugyártó, mint a Huawei
2019.09.05Az idei év első felében az elektromos járművek növekvő keresletének köszönhetően több mint megduplázta nyereségét a világ legnagyobb autóipari akkumulátorokat gyártó vállalata, a kínai Contemporary Amperex Technology Co., Ltd. (CATL).
A legnagyobb kínai és egyben a világon is legnagyobb akkumulátorgyártó vállalat, a CATL a sencseni tőzsdének benyújtott előzetes jelentésében nyereségének 120-150 százalékos növekedését jelezte előre a január-júniusi periódusra az egy évvel korábbihoz képest. A cég eszerint 2,00-2,28 milliárd jüan (290 millió dollár) nyereségre számít az idei év első felében. Az elektromos és hibrid hajtású, Kínában NEV (new energy vehicles) kategóriába sorolt járművek értékesítése éves bázison 80 százalékkal nőtt júniusban, az év első felében pedig 49,6 százalékkal. A járműpiaci értékesítések eközben az első fél évben 12,4 százalékkal csökkentek Kínában.
Ez az a gyártó, amely tavaly írt alá megállapodást Türingia tartománnyal arról, hogy Európába hoz egy hatalmas akkumulátorgyárat. Az első megrendelő már meg is van, a BMW a beruházási döntés nyilvánosságra hozatalával egy időben jelentette be, hogy 2021-től másfél milliárd euró értékben vásárol akkumulátor-cellákat a CATL erfurti üzeméből, amelyeket 400 kilométerre fekvő dingolfingi BMW üzemben szerelnek majd össze az elektromos autókba beépíthető egységekké.
autopro.hu
Kapcsolódó információk
Még több iPhone aksiját cserélheti ki az Apple
A cupertióni vállalat novemberben jelentette be, hogy ingyen csereaksit biztosít azoknak az iPhone tulajdonosoknak, akiknél indokolatlan helyzetekben, mindenféle előjel nélkül […]
30%-kal tovább bírja az okostelefon akkumulátora egy új alkalmazással
Bár még fejlesztés alatt áll, hamarosan érkezik a megoldás a gyorsan merülő telefonokra. Az ember sokszor és sok mindenért fohászkodhat […]
Egy japán cég oldhatja meg az elektromos autók legnagyobb gondját
Japán vállalatok egész sora támogatja az APB Corp nevű cég fejlesztését, amely azt célozta meg, hogy létrehozzon egy olyan akkumulátort, […]
Ólommal még jobb a folyékonyfém akkumulátor
Az MIT kutatói évek óta kísérleteznek folyékonyfém akkumulátorok fejlesztésével, és bár más tudóscsoportoknak is akadtak hasonló próbálkozásaik, Donald Sadoway és […]