Van egy okostelefon, amit elég hetente egyszer feltölteni
2017.08.25kínai Oukitel ismét olyan mobillal rukkolt elő, amelybe extra nagy akkumulátort szereltek, így napokig, bizonyos esetekben egy héten át is bírja egyetlen feltöltéssel.
Bő másfél évvel ezelőtt mutatkozott be először a kínai Oukitel cég különleges androidos telefonja, a beszédes nevű K10000. A neve azért beszédes, mert a cég fogta magát, és szembe menve a piaci trendekkel úgy döntött, egy olyan készüléket tesz le az asztalra, amit nem kell naponta-kétnaponta töltögetni. Így kapott a középkategóriás K10000 egy 10 000 mAh-s akkumulátort, ami mérsékelthasználat mellett két hétig bírta egy feltöltéssel.
© Oukitel
Azóta létezik a K-sorozatnak egy újabb darabja, ez pedig a K10000 Pro. A készülékbe ezúttal egy 10 100 mAh-s akkumulátort pakoltak, amiről azt ígérik, az elődjéhez hasonlóan szintén jó pár napig bírja majd egy feltöltéssel, moderált használat mellett egy hét is kijöhet. És mivel a 4000 mAh aksijú Huawei Mate 9-esből tényleg kihúzható 2-3 nap, így az egy hét valóban benne lehet itt a pakliban.
A K10000 Próba már egy, a korábbi modellnél erősebb hardverkészletet szereltek – igaz, továbbra is a középkategóriás szinten mozog a készülék. A kijelző maradt 5,5 colos, azonban a korábbi modellhez képest a mostani már Full HD felbontású. Ráadásul a Gorilla Glass borításnak köszönhetően meglehetősen strapabíró lett.
A lelkét egy belépő szintű, 1,5 GHz-es nyolcmagos MediaTek MT6750T processzor adja, amihez 3 GB RAM és 32 GB belső memória tartozik. A hátoldali kamerája 13 megapixeles, a szelfikamera pedig 5 megapixeles lett. A készüléken Android 7 Nugat fut.
Persze a nagy akkumulátor nagy gonddal is jár, hiszen egy 10 100 mAh-s akksit jóval tovább tart nulláról feltölteni, mint egy “átlagos” okostelefonét. Éppen ezért az Oukitel a készülékhez ad egy gyorstöltőt is, hogy ne kelljen egy életet várni a töltésre.
Az akkumulátor ugyanakkor jóval vastagabb készüléket is eredményez, mint azt manapság megszokhattuk, viszont ezt nem áldozták be a szépség oltárán. A hátlapja valódi bőrből készült, míg a keret roszdamentes acélból van. A hátlapi kamerát egy nagyobb fémkeretbe illesztették be, ami valószínűleg egy ujjlenyomat-olvasónak is helyet ad.
A júniusban érkező készülék már előrendelhető, a gyártó 200 dollárt kér a készülékért, ami a megbízhatóbb külföldi webshopokból, szállítással együtt 60 ezer forint környékén szerezhető be.
hvg.hu
Kapcsolódó információk
2025-re 70 százalékkal lesznek olcsóbbak az akkumulátorok
Egy új McKinsey jelentés szerint az elkövetkezendő bő 10 évben jelentősen csökkenni fog az akkumulátorok ára, ami egyben az elektromos […]
Egymillió mérföldes akkumulátort készített a Tesla?
A Reuters értesülései szerint igen komoly újdonságok bemutatására készül a Tesla. A Battery Day-re keresztelt esemény valamikor május 17-23 között […]
Így növelhető a lítium-ion akkumulátorok energiája
Az elektromos járművek hatótávolsága az akkumulátor teljesítményétől függ, ezért is fontos az elemek folyamatos fejlesztése. Egy kutatás segítségével most növelhetik […]
Az akkumulátorok világa
Olykor unottan megállapítjuk, hogy megint lemerült számítógépünk vagy telefonunk energiaforrása. Természetesen Murphy idôtlen törvényeinek engedelmeskedve ez az esemény akkor következik […]