Akkumulátor Blog

200 milliárd forintért épül koreai akkugyár Komáromban

2018.04.05

Újabb dél-koreai autóipari beruházás érkezik az országba, ugyanis Magyarországon nyit gyárat az ország egyik legnagyobb autóakkumulátor-gyártója, az SK Innovation.
A dél-koreai The Investor szaklap (amelynek cikkét a Portfolio.hu szúrta ki) azt írja, hogy az olajfinomítással is foglalkozó cég 779 millió dolláros, vagyis több mint 200 milliárd forintos beruházásra készül Komáromban, hogy az új gyárából lássa el elektromos autókba való akkumulátorokkal európai partnereit, többek között a Mercedest. Az Investor azt írja, hogy a közel 430 ezer négyzetméteres komáromi területen évente 250 ezer elektromos autóba való akkumulátort gyártanak majd le.

A sajtóértesülésekre az SK Innovation annyit reagált, hogy még nem született végleges döntés arról, hová telepíti az európai gyárát. A Ceauto.co.hu nevű osztrák-magyar autóipari elemző és tanácsadó cég viszont megtalálta és elküldte az Indexnek a Kormárom-Esztergom megyei kormányhivatal közleményét, amely szerint már elindult az SK Innovation komáromi gyárának környezethasználati engedélyezési eljárása. Ebből eléggé úgy tűnik, hogy már döntöttek a beruházásról. A Ceauto megtalálta a beruházás 120 oldalas tervdokumentációját is, amely szerint már 2018 januárjában megkezdenék a gyár építését, ha a hatóságok minden engedélyt megadnak.
GettyImages-481525488

Az SK Innovation a másik két nagy, elektromos autókba való akkumulátorokat gyártó koreai céget akkumulátorgyárat követi Közép-Kelet-Európában: az LG Chem jövőre Lengyelországban nyit üzemet, amelybe több mint 400 millió forint értékben fektetett be, a Samsung SDI pedig nemrég Gödön nyitotta meg 100 milliárd forintból épült, 600 embert foglalkoztató gyárát.

index.hu


Kapcsolódó információk

2012.10.30

Nátriumionos a jövő akkumulátora

Sokkal olcsóbbá teheti a megújuló energiák használatát az ausztráliai Murdoch Egyetemen kifejlesztett nátriumionos akkumulátor. A fosszilis energiahordozókról a megújuló energiákra […]

további részletek
2024.06.25

Új akkumulátor technológiával készül a OnePlus

A közelmúltban elkezdtek szállingózni értesülések a OnePlus Ace 3 Pro-val kapcsolatban, amelyhez a bennfentesek új akkumulátor technológiát jósoltak. Most a […]

további részletek
2020.06.15

Ezért jobb a lítium-ionos akkumulátor a savasnál

Bár a lítium-ionos akkumulátorok előállítása költségesebb, egész életciklusokat tekintve olcsóbbak lehetnek, mint a savas akkumulátorok. Emellett üzemeltetésük és cseréjük biztonságosabb, […]

további részletek
2012.05.07

Túlmelegszik az új iPad

Alig néhány nappal a hárommillió eladott példányt hozó premier után tömegével kezdtek el panaszkodni a harmadik generációs iPad tulajdonosok. A […]

további részletek