Akkumulátor Blog

9 000 000 mAh-s akkut árulnak az eBayen, nem nagy meglepetés, mi jön helyette

2021.04.05

A ZDNet újságírója rendelt egyet az átszámítva nagyjából 5900 forintba kerülő termékből, és pontosan azt kapta, amire ennyi pénzért számítani lehetett.

Az elmúlt években több olyan külső akkumulátort is láthattunk, amelyeket a gyártó úgy készített el, hogy azzal akár többször is fel lehessen tölteni az okostelefonunkat. A Xiaomi például 2020 nyarán mutatta be a 30 000 mAh eszközét, a Mi Power Bank 3-at, de a Huawei-nek, a Teslának és a Duracellnek is van sajátja – csak, hogy néhány gyártót említsünk.

Bár a kapacitások eltérnek, abban a gyártók nagyjából egységesek, hogy néhány tízezer mAh-nál egyik készülék sem nagyobb. A ZDNet újságírója viszont nemrég rátalált egy igazi különlegességre az eBay online piactéren: egy akkumulátorra, ami 9 000 000 mAh kapacitással bír. Az egység 14 fontba, vagyis átszámítva közel 6000 forintba került.

A vicc kedvéért rendelt is belőle egyet, hogy kiderüljön, tényleg azt adja-e az eszköz, amit ígér. Nem meglepő módon kiderült, hogy egyáltalán nem.

A készülék egy meglehetősen olcsó anyagokból összerakott, napelemes akkumulátor, amin egy microUSB, valamint két USB-A port található. A töltöttségi szintjét kilenc darab LED hivatott mutatni. Az elvégzett tesztekből az is kiderült, az akkumulátor valójában 10 000 mAh.

Ezek után az sem volt nagy meglepetés, hogy a 2,1 A/5V teljesítményt sem hozta: 2 A áramerősségnél 4 V-ra esett vissza a feszültség, majd a készülék szinte azonnal le is állt.

Vagyis a készülék valójában az ígért kapacitás 1/900-ad részével bír, és nem is tölt olyan sebességgel, ahogy azt a kereskedő ígéri. Az egyedüli megbízható elem az akkumulátoron a LED lámpa volt, mert még a ki- bekapcsoló gomb sem tűnt megbízhatónak néhány megnyomás után.

hvg.hu


Kapcsolódó információk

2013.03.15

Akkuüzemidő mustra tablet fronton

Angol földön kíváncsiak voltak arra, hogy melyik táblagép bírja legtovább a nyüstölést. Bekérték hát a legnépszerűbb eszközöket és nekiláttak a […]

további részletek
2008.11.19

Szerves anyagokból épül fel az új akkumulátor

Az NEC Corporation munkatársai új típusú tölthető akkumulátort fejlesztettek ki, mely javarászt szerves anyagokon alapul. Az új áramforrást főleg számítástechnikai […]

további részletek
2012.12.30

Huawei Ascend XL – Kínában erősebb akkumulátorral

A Huawei Ascend sorozat kisebb ráncfelvarrásokkal kerül piacra Kínában. A China Mobile igényeinek megfelelően 3G TD-SCDMA változatban is kiadásra került […]

további részletek
2022.11.05

A hatalmas víz akkumulátor az Alpok alatt átírhatja a megújuló energiák helyzetét Európában

Svájc bemutatta a legújabb innovációját a megújuló energiák területén: a hatalmas víz akkumulátort. Az előző hónapban kezdte meg a működését […]

további részletek