Szilárdtest-akkumulátort tesztel a BMW
2025.12.25Már 2022 óta együtt dolgoznak a Solid Power nevű cég a BMW mérnökei, most ért el arra a szintre az ASSB cellás szilárdtest-akkumulátor fejlesztése, hogy azt közúti forgalomban, egészen pontosan egy i7-esbe építve elkezdték tesztelni. Az új technológia jobb energiasűrűséget kínál az aktuális lítium-ion akkumulátoroknál, így változatlan tömeg mellett nagyobb kapacitást és így hatótávolságot lehet realizálni.
A BMW i7 ASSB tesztautóhoz az autógyár aktuális, 5. generációs nagyfeszültségű rendszerének megfelelően – adott méretű modulokban helyezték el a cellákat – építették fel az akkumulátort. A hétköznapi forgalomban való használat során a hőmérsékletek és nyomások alakulását kísérik figyelemmel. Egyelőre még kvázi kézzel összerakott cellákból állították össze az akkumulátort, a nagy darabszámú teljesen automatizált gyártáshoz további fejlesztőmunkára van még szükség. A BMW 2008 óta foglalkozik az akkumulátorcellákkal, 2019-ben indult a dedikált cella-fejlesztő központ, ami a kutatás és fejlesztésen kívül a gyártástechnológiával is foglalkozik. Jelenleg mintegy 300 partnerrel van megállapodása az akkumulátorcellák területén való együttműködésre a BMW-nek.
magyarnemzet.hu
Kapcsolódó információk
Hamarosan jöhetnek a vízalapú akkumulátorok, amelyek 1000 százalékkal több energiát tudnak majd tárolni
Az üzemidő és a biztonság terén is áttörést hozhatnak a vízalapú telepek, melyen már javában dolgoznak a tudósok. Akár 1000 […]
Ötödével növelné az e-autók hatótávját a Panasonic
A nagy akkumulátorgyártók közé tartozó Panasonic olyan technológia bevezetésére készül, amivel a mostanihoz képest 20 százalékkal nagyobb távolságot tehetnek majd […]
Megint lángolnak a Sony akkumulátorai
A Sony összesen százezer darab hibás laptop-akkumulátort kénytelen visszahívni, mert azok túlhevülhetnek, és tűzveszélyesek. Az USA fogyasztóvédelmi hatósága (Consumer Product […]
Itt az első villanyautó, amelynek akkumulátorára tíz év garanciát adnak
A Lexus első elektromos autója, az UX 300e jövőre érkezik. Lesz egy nagy újdonsága. A jelenleg 95 százalékban öntöltő hibrid […]
