Akkumulátor Blog

5 dolog, amit rosszul tudsz a mobilod töltéséről

2015.08.25

1. Az utángyártott töltő tönkrevágja az akkumulátort

Itt rögtön fontos különbséget kell tennünk a megbízható gyártók és a hamisítványok között. A Lifehacker szerkesztői komoly összehasonlító tesztet végeztek, amelyben gyári, utángyártott és hamisított töltők teljesítményét vetették össze. Bár az eredmény szerint a gyári töltők valóban hatékonyabbak, mint az utángyártott változatok, de kárt nem tesznek az akksiban, legfeljebb picit kevésbé töltik fel a készüléket. A hamis – tehát eredetinek álcázott, de kamu – töltők viszont akár tűzveszélyesek is lehetnek, ezeket jobb messzire elkerülni.

2. Ne használd a telefont, miközben töltőn van

Ez a tévhit egy olyan intés, amelyet – ismerve az emberek okostelefon-függőségét – valószínűleg még az is megszeg néha-néha, aki egyébként komolyan veszi. A riogatók Ma Ailun kínai légikísérő esetét szeretik felemlegetni, akinek a kezében gyulladt ki a töltőn lévő telefonja. Mint később kiderült, Ailun egy hamisított töltőt használt, így keletkezhetett az elektromos tűz, amelybe a fiatal nő belehalt januvia cost. A mobilnak egyébként semmi baja nem lesz, ha töltés közben használjuk.

3. Ha egész éjszaka a töltőn hagyod, kicsinálod az akkumulátort

Ugyanennek egy variánsa az egész nap töltőn hagyott telefon. Nos az a jó hírünk van, hogy az okostelefonok már vannak annyira okosak, hogy tudják, mikor állítsák le a töltést. Az azonban igaz, hogy nem feltétlenül kell minden este teljesen feltölteni a készüléket, az akkumulátor élettartama ugyanis akkor közelíti meg a maximumot, ha 40 és 80 százalék közötti töltöttségi szinten van a legtöbbet.

4. A mobilt sohasem kell kikapcsolni

Sokan egy pillanatra sem szeretik elveszteni az elérhetőség érzését, ezért folyamatosan bekapcsolva tartják a mobiljukat. Azonban az Apple egyik szakértője szerint az akkumulátor élettartamát megnövelhetjük, ha időről időre hagyjuk egy kicsit pihenni a készüléket. Az ajánlás szerint hetente egyszer ajánlott a készüléket kikapcsolni – mondjuk éjszakára, az azért még kibírható, nem?

5. Ne töltsd fel a telefont, csak ha már teljesen lemerült

Ez a tévhit még a régebbi típusú telefonok korából származhat, azonban az a jó hírünk, hogy a modern, lítiumion-akkumulátoroknál már a bevált módszer az, hogy érdemes több kisebb „adagban” tölteni – lásd a 40-80 százalék közti töltöttségi szintet feljebb – mint a lemerült készüléket 100 százalékig feltölteni. Az akkumulátor egyébként meghatározott számú töltési ciklusra van tervezve, ezért minden teljes töltéssel előrébb hozzuk a szomorú véget.

nlcafe.hu


Kapcsolódó információk

2015.12.15

Ezért gyengébb az új iPhone akksija

Nagy port kavart az iPhone 6s bejelentésekor, hogy a telefon kisebb akkumulátort kap elődjénél. Ennek oka csak most vált egyértelművé. […]

további részletek
2011.07.26

Vírussal támadhatók az Apple-notebookok akkumulátoraik által

Újfajta biztonsági rést fedezetek fel az Apple notebookjaiban.

további részletek
2016.10.15

Jön a könnyű és gazdaságos li-oxigén akkumulátor

Nem is olyan rég írtunk a lítium-oxigén akkumulátorok terén elért fontos áttörésről, amely jóval gazdaságosabbá teheti ezen fejlesztéseket, az MIT […]

további részletek
2020.03.15

Melyik telefon akkuja bírja a legtovább?

Már kapható 6.000 mAh-s akkumulátorral szerelt okostelefon is, azonban nem kézenfekvő, hogy a nagyobb akku magasabb üzemidőt is jelent. A […]

további részletek