Olyan szuper akkumulátort találtak fel, amin még maguk a tudósok is meglepődtek
2016.06.15Tölteni ugyan ezt is kell, de gyakorlatilag soha nem veszít a kapacitásából az az akkumulátor, amit a Kaliforniai Egyetem egyik kutatójának sikerült feltalálnia.
Az okostelefonok és laptopok akkumulátorával két probléma is van. Az egyik, hogy egy feltöltéssel viszonylag kevés ideig bírják. A másik viszont talán még nagyobb: néhány hónap használat után érezhetően gyengülnek: az újonnan két napon át kitartó telefon egy év múlva már jó, ha egy napig bírja, a laptopot pedig szinte óránként töltőre kell tenni. (Ez a folyamatos gyengülés néhány tanács megfogadásával lassítható, itt találja a tippeket.)
Az Amerikai Vegyésztársaság Energy Letters című folyóiratában megjelent tanulmány szerint Mya Le Thai most ez utóbbi problémára talált megoldást: egy olyan, nanoszálakon alapuló technológiát fejlesztett ki, ami egy egész életen át kitarthat. A Kaliforniai Egyetem kutatójának sikerült stabilizálni az emberi hajszálnál több ezerszer vékonyabb nanorácsstruktúrát, ami eddig is kiválóan alkalmazható lett volna az aksik megreformálására, de korábban néhány töltés-merülés ciklus után széthullott.
A tudós az arany nanoszálas struktúrát mangán-dioxiddal borította be, majd ezt az egész formációt egy plexiüveghez hasonló, nagyon vékony gélréteggel fedte be. Az egyetem kémiai tanszékének vezetője szerint az eredményen maga Le Thai is meglepődött: miközben egy átlagos akkumulátor legjobb esetben is 5-7 ezer töltési ciklust bír ki, a most kifejlesztett újfajta akkut több százezerszer töltötték fel és merítették le, de a kapacitása még mindig nem csökkent.
A kérdés persze ismét az, hogy mikor lehet kereskedelmi forgalomban kapható akkumulátor a technológiából. A választ egyelőre az egyetem sem tudta megmondani.
hvg.hu
Kapcsolódó információk
Mikroakkumulátort mutatott be a Panasonic
A világ legkisebb 13 mAh kapacitású akkumulátorával állt elő a Panasonic. A gombostűnél nem sokkal nagyobb telepet a gyártó elsősorban […]
Vezeték nélkül tölthető Mitsubishi
Már nemcsak elektromos mini-, hanem kisautója is van a Mitsubishinek. A CA-MiEV ráadásul vezeték nélkül is tölthető. A Mitsubishi még […]
Percek alatt újratölthető egy új akkumulátor
Kutatók egy olyan új akkumulátorral álltak elő, amely a töltési időt percekre csökkenti le. A mobil eszközök terjedése mellett napjainkban […]
A vékonyítás ellenére is combos akkumulátor kerül a Samsung Galaxy S10+ hátlapja alá
Hihetetlen módon felgyorsult a február 20-ai premier előtti információ szivárogtatás a Samsung Galaxy S10 line up-jával kapcsolatban, most például megtudhattuk, […]