Kétszer jobb akkumulátorok jönnek
2016.12.15Az új fejlesztés már idén felbukkanhat, jövőre pedig az okostelefonok is kapnak belőle.
Érdekes hírről számolt be az MIT-ből kivált SolidEnergy, amelynek mérnökei a jelek szerint sikerrel duplázták meg a hagyományos lítium-ion akkumulátorok energiasűrűségét. Állításuk szerint az első példányokra csak novemberig kell majd várnunk, jövőre pedig az okostelefonoknál is megjelenhet az új típus.
A megoldás lényege a grafitból készült anód lecserélése, itt ugyanis sikerült megoldani a lítium-fém felhasználását (egy vékony fólia formájában), kiszűrve a korábban komoly problémákat okozó hátrányokat. Az új fejlesztésben sem kigyulladás, sem pedig az akkumulátor üzemidejét hátrányosan befolyásoló vegyületek megjelenése nem okoz gondokat, eközben azonban az energiasűrűség a duplájára ugrik, aminek következtében a gyártók számára két opció nyílik meg. Azonos méret mellett kétszer tovább tartó akkumulátorokat állíthatnak majd elő, a méret megfelezésével pedig megtarthatják a megszokott üzemidőt.
A cég tavaly már bemutatta az újratölthető li-fém akkumulátor prototípusát, amely az iPhone 6 1810 mAh-s akkumulátorához hasonlóan teljesített, miközben fizikai mérete éppen annak fele volt. A tervek szerint novemberre elkészülnek a végleges változattal, ez azonban az első körben internetszolgáltatást biztosító drónokban jelenik majd meg, az okostelefonok és a különböző viselhető termékek pedig csak jövőre jutnak majd hozzá a fejlesztéshez. 2018-ban már a személyautókban is megjelenhetnek a nagyobb méretű példányok, ezek pedig a remények szerint minden említett szegmensben hasonló előrelépést produkálnak majd.
A várható árakról egyelőre nem esett szó, itt még véglegesíteni kell a megoldást, hogy az a kereskedelmi forgalomban is megjelenhessen.
sg.hu
Kapcsolódó információk
Folyékony akkumulátor: kutatók rájöttek, hogyan lehet folyadékban tárolni az elektromosságot
A Stanford Egyetem kutatói a megújuló energiatárolás területén jelentős előrelépésnek nevezhető új technológiát mutattak be, amely átalakíthatja a tiszta energia […]
A Volvo, elsőként, akkumulátor-útlevelet ad az autóihoz, de mire is jó ez?
Egy QR-kód révén lehet leolvasni az akku „személyes” adatait. 2027-től minden, az EU piacán forgalomba hozott elektromos járművet egy új, […]
Hordozható akkumulátorok a Sonytól
A japán gyártó bemutatta két új mobilkiegészítõjét, az 5000 és 10000 mAh-s hordozható akkumulátort. Elsõként Indiában lesz megvásárolható a két […]
Hamarosan mindennél egyszerűbben, áramforrás nélkül töltheti telefonja akkuját
A MIT kutatói a legtermészetesebb energiaforrást használják újszerű akkumulátoruk töltéséhez. Talán emlékeznek még azokra a karórákra, amelyeket nem kellett felhúzni, […]