Akkumulátor Blog

A japánok megcsinálták a csodaakkumulátort, ami duplájára növeli az elektromos autók hatótávját

2017.10.25

Az eddigi 170-ről 340 km-re növeli a hatótávolságot az új japán csodaakkumulátor. 2020-tól kezdhetik gyártani.

Bár a TOP elektromos autók ma már képesek lehetnek akkora távolságot megtenni egy feltöltéssel, mint egy belső égésű motorral szerelt autó egy tankolással, a legtöbb modell egyelőre még távol van ettől a szinttől.

Márpedig az elektromos autózás robbanásszerű terjedését az akkumulátor technológiájának fejlődése adhatja majd meg. Röviden: ha olyan aksik kerülnek a kocsikba, ami a jelenleginél jóval nagyobb hatótávolságra elegendő energiát tud tárolni. A GS Yuasa most úgy tűnik, sikerrel vette ezt az akadályt.

A Nikkei Asian Review beszámolója szerint a japán cég bejelentette, sikerült olyan akkumulátort fejleszteniük, amelyek képesek megduplázni a jelenleg kis hatótávolsággal rendelkező elektromos autók hatótávolságát. A fejlesztések pedig már túlléptek a laboratóriumi kísérletezgetés szintjén, három év múlva pedig tömeggyártásba is kerülhetnek. A fejlesztésbe a Mitsubishi Motors és a Mitsubishi Corporation is beszállt.

A megduplázott hatótávolság a gyakorlatban azt jelenti, hogy például a Mitsubishi i-MiEV a jelenlegi 170 km helyett a jövőben 340 km-t is képes lesz megtenni egy feltöltéssel. A fejlesztők azt ígérik, árban sem lesz különbség a jelenlegi akkumulátorokhoz képest. Az új akkumulátort első körben az ilyen kisautókba szerelnék be, de ha beválik, minden bizonnyal elkészítenék az akkumulátorcsomag nagyobb változatát is.

A fejlesztést már csak azért is érdemes komolyan venni, mert a GS Yuasa a világ negyedik legnagyobb lítiumionakkumulátor-beszállítója az autóiparnak, vagyis korántsem egy kezdő cég túlfűtött nyilatkozatáról van szó.

Az új akkumulátorokat a cég a Japán déli részén, Siga prefektúrában lévő komplexumában gyártja majd a távol-keleti, valamint az európai autógyártók számára. A tervek szerint 2020 előtt megkezdenék a gyártást.

Kérdés persze, mit szól ehhez mondjuk Elon Musk, aki korábban úgy nyilatkozott, szinte minden hétre jut egy „áttörés” az iparágban. A németek nem is olyan régen például egy olyan fejlesztéssel álltak elő, amivel 1000+ km-es hatótávolságot ígérnek.

hvg.hu


Kapcsolódó információk

2018.05.05

Csak tölteni ne kezdjük el a mínuszokban lemerült telefont

Szánkózás vagy egy téli túra során az okostelefon váratlanul megadta magát, és kikapcsolt? Hogyan óvhatjuk meg telefonunkat attól, hogy a […]

további részletek
2022.03.25

Ettől él sokáig az akkumulátor 1. rész

Aki nem mélyült el komolyabban a témában, annak úgy tűnhet, mintha az autó indítóakkumulátorok mit sem változtak volna az elmúlt […]

további részletek
2016.06.25

Véletlenül felfedezték a 400-szor tartósabb akkumulátort

Az akkumulátorok újratölthetőségük miatt sokkal tartósabbak, mint az elemek. Ugyanakkor a berendezések idővel gyengülnek, ennek oka általában a belsejükben található […]

további részletek
2024.09.15

Borból akkumulátor – ami ráadásul nagyobb hatótávot és teljesítményt ígér

Egy ausztrál kutatócsoport áttörése meglepő nyersanyagforrást használ: olyan ételsavak segítségével építenek akkumulátort, amelyek a borban is megtalálhatók. Az Új-Dél-Walesi Egyetem […]

további részletek