Egy töltéssel 2000 kilométer
2020.05.25A lítium-kén akkumulátor hozhatja el az elektromos autózás forradalmát? Egy ausztrál cég kutatása szerint igen: az elméleti hatótáv 2000 km, a költségek pedig jóval kisebbek, mint a lítium-ion technológia esetében.
A Transpack.hu-n megjelent cikk a lítium-kén akkumulátorokról:
A Brighsun nemrégiben bejelentette, hogy lítium-kén akkumulátorokon dolgoznak, melyek elméleti hatótávolsága közel 2000 km lenne egy feltöltéssel. A vállalat eredményét 8 évnyi kutatómunka előzte meg, és azt állítják, hogy a lítium-kén akkumulátorok tárolókapacitása 5-8-szorosa, mint a hagyományos akkumulátoroké. Azt azonban nem tudni, mit is értenek hagyományos akkumulátorok alatt. Az új Li-S technológiának további előnye, hogy akár 1700 töltési ciklus után is megtartja a tárolókapacitása 91 százalékát.
A Brighsun szabadalmaztatott egy újfajta technológiát, mely megakadályozza a poliszulfid képződését a kénkatódon, és hatékonyan gátolja a lítium dendritikus növekedését az anódon. A technológia így már alkalmazhatóvá válik az elektromos autók akkumulátoraiban is.
A nyersanyag-utánpótlás sem okoz problémát, Ausztráliában könnyen hozzáférhető nyersanyagokkal dolgoznak, amelyek számításaik szerint, még több száz évre elegendőek, olvasható az e-cars.hu cikkében. Az akkumulátor kilowattóránkénti ára pedig kevesebb, mint 100 ausztrál dollár, amivel jóval olcsóbb, mint a lítium-ion technológia.
Az új technológia széleskörű elterjedésére még várnunk kell. A Brighsun egyelőre befektetőket keres, hogy megkezdődhessen a gyártás, és további teszteket végezhessenek.
A cég nem csak autóipari használatra szánja a technológiát: a vállalat szerint ilyen akkumulátorral egy okostelefon több mint egy hétig üzemelhetne.
Amennyiben ez a technológia valóban olyan hatékony, mint ahogy azt mondják, az nem csak az elektromos autózás világában hozhat hatalmas fordulatot, hanem az élet több területén is.
formula.hu
Kapcsolódó információk
Másodpercek alatt feltölthető akkumulátor
Szuperkondenzátort fejlesztettek ki Villámgyorsan tölthetők, hússzor tovább bírják, mint a hagyományos lítiumionakkumulátorok, és harmincezer feltöltés után is úgy működnek, mintha […]
Mi hajtja a Teslákat?
Újfajta akkucellákat épít be az új Model 3-ba a Tesla, amelyek méretben és teljesítményben is meghaladják a korábbi, ceruzaelem méretű […]
300 százalékkal növelhető az akkumulátor üzemideje
Néhány szakember már az akkumulátortervezés Szent Gráljaként hivatkozik arra az eredményre, amit a Stanford Egyetem kutatóinak sikerült elérniük. A Szent […]
Varázsütésre duplájára nőtt az iPhone 15 akku-élettartama
Egyik napról a másikra duplájára nőtt az iPhone 15 sorozat akkumulátorának életciklusa az Apple terméktámogatási oldala szerint, méghozzá anélkül, hogy […]