Jobban bírja a gyűrődést az újrahasznosított akkumulátor
2022.02.15Bizonyos nyersanyagokból hiány lehet, ezért nagyon is megéri az elhasznált aksikat feldolgozni.
Több ezer töltéssel több feltöltést bírtak az újrahasznosított katódokkal épített lítiumion-akkumulátorok a Worcester Politechnikai Intézetben végzett fejlesztésben, derült ki a Joule folyóirat cikkéből.
Az egyetem anyagtudósa, Yan Wang által vezetett csapat elhasznált akkumulátorokat szerelt szét, és a fém alkatrészeket savban feloldotta. Az ilyen eszközökben található ritkafémeket – nikkelt, mangánt és kobaltot – 90 százalékban vissza tudták nyerni, miközben a savas oldat pH-értékének változtatásával a szennyezésként jelen lévő vasat és rezet is ki tudták szűrni.
Az így kinyert fémekkel újjáépített akkumulátorok a laboratóriumban 11 600 feltöltési ciklust bírtak, mielőtt kapacitásuk 30 százalékát elveszítették volna. Ez az eredmény 50 százalékkal jobb, mint a friss nyersanyagból gyártott akkumulátorokra jellemző 7600 ciklus.
A tanulmányunk szerint az újrahasznosított anyagok ugyanolyan jól, sőt jobban teljesítenek, mind a szűz anyagok
– mondta Yan Wang.
Mindez különösen azért jön kapóra, mert a nagy kapacitású akkumulátorokat használó elektromos autók terjedése miatt bizonyos alapanyagoknál (például a kobaltnál) a globális kereslet meghaladja a termelést, így a hiány elkerülésének kulcsa az újrahasznosítás. Wang rámutatott, hogy az újrahasznosított anyagok által biztosított több ezer feltöltés azt jelenti, hogy a gyakorlatban az akkumulátorok évekkel tovább használhatók.
index.hu
Kapcsolódó információk
Öntöltő okoskabát, nanoszövetből
A Matflexend nevű európai kutatási projekt berlini laborjában azon dolgoznak, hogyan lehet a mozgás energiáját a testen viselhető okoskütyük működéséhez […]
Forradalom az akkumulátorok piacán
Két év az áttörésig? Kézzelfogható közelségbe került az akkumulátorok új generációja, ami – részben – megoldhatja az elektromos hajtású járművek […]
Az akkumulátorok világa
Olykor unottan megállapítjuk, hogy megint lemerült számítógépünk vagy telefonunk energiaforrása. Természetesen Murphy idôtlen törvényeinek engedelmeskedve ez az esemény akkor következik […]
Az eldobható technológia ára: hogyan segíthet a cserélhető akkumulátor a bolygónkon?
Az elektronikai eszközök egyik legnagyobb problémája az, hogy rövid idő alatt sok hulladékot termelnek. A legtöbb esetben nem maga az […]